Semjén Zsolt hangsúlyozta, hogy a politikai jobb- és baloldal csak két „koordinátarendszerben” helyezhető el. Az egyikben, amely a tradicionális értékeket veszi figyelembe, a KDNP markánsan jobboldali párt, de a másik koordinátarendszer szerint, amelyet a munka–tőke tengely jellemez, mérsékelten baloldali felfogást képvisel – fejtette ki. Utóbbi megközelítés szerint a néhai SZDSZ szélsőjobboldali volt, hiszen a tőkét képviselte a munkával szemben – tette hozzá.
Megjegyezte: „a Prohászka Ottokár által megtestesített szociális igazságosság tekintetében a KDNP lényegesen baloldalibb, mint a magát baloldalinak mondó társaság, mert a multik érdekeit képviselik, a bankok extraprofitjáért aggódnak”.
A pártelnök kiemelte, hogy Székesfehérvárhoz a magyar történelem három olyan óriása (Szent István király, Szabó Dezső protestáns gondolkodó, Prohászka Ottokár püspök) kötődik, akik személyükben szimbolizálják a kereszténydemokraták három legfontosabb alapértékét, a kereszténységhez, a nemzethez és a szociális igazságossághoz való hűséget.
Semjén Zsolt rámutatott, hogy Szent István a kereszténység örök fundamentumára építette fel a magyar államot, ezért a magyarhoz hasonló keleti népekkel szemben hazánk máig fennmaradhatott. Szerinte nem keresztényi felfogás, hogy hívő emberként valakit nem érdekel hazája sorsa, senki nem lehet közömbös a jövő iránt, tehát keresztényi kötelezettség és küldetés a világ, a haza és a szűkebb környezet sorsával törődni.
Szabó Dezsőre utalva kiemelte, „Isten az égi haza mellett földi hazát is adott az embernek, ezért égi hazájához hűtlen, aki földi hazájával nem törődik”.
A pártelnök elmondta, hogy ma a KDNP az egyetlen történelmi párt Magyarországon. 1944-ben alapították meg a náci és nyilas uralommal szemben, 1947-ben parlamenti választást nyert, de nem kormányozhatott, majd 1989-ben újraszerveződött, rendszerváltó párt lett, és a Fidesszel alkotott szövetségi konstrukcióban ma a legsikeresebb pártok egyike Európában és a magyar történelemben – fogalmazott.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!