Százötven készenléti rendőr vigyáz ránk a nyáron

A közbiztonság javítását tűzték ki célul a nagy tavak környékén.

2015. 05. 13. 13:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Papp Károly közölte, hogy a készenléti rendőrök állandó szolgálatban lesznek, heti váltással, és ha az időjárás miatt már júniusban is sokan lesznek a tópartokon, akkor korábban érkeznek az érintett három térségbe.

A főkapitány elsődleges célnak nevezte az állampolgárok szubjektív biztonságérzetét rontó tényezők visszaszorítását, ezért az elmúlt években jól működő és bevált gyalogos, kerékpáros, kutyás és lovas járőrök idén is jelen lesznek a fő turisztikai térségekben. Hozzátette: a nyári időszakra helikoptert telepítenek a siófok-kiliti reptérre, amely a bűn- és baleset-megelőzés mellett a közlekedést is folyamatosan segíti majd az M7-es és az M1-es autópálya környékén.

Idén a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság elnököli a bizottságot, és koordinálja a Zala, a Somogy, a Veszprém és a Fejér megyei rendőrség szakmai munkáját.

Vörös Ferenc, a BKKB soros elnöke, Fejér megyei főkapitány-helyettes elmondta: a szárazföld és a levegő mellett a vízi rendészet jóvoltából a tavakon is fokozott figyelemmel kísérik a turisztikai szezont. Jelezte, hogy a Velencei-tavon három hajó áll készenlétben, egyet közülük Somogy megye biztosított.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.