Szél Ágostont jelölték a Semmelweis Egyetem rektorának

Az ismételt választási eljárás kezdetén Merkely Béla visszalépett.

2015. 05. 28. 19:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ismételt választási eljárás kezdetén Merkely Béla, az egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának igazgatója, aki korábban szintén pályázott a rektori tisztség betöltésére, visszalépett.

A megismételt választásra azért volt szükség, mert az egyetem szenátusának 2015. április 8-i ülésén hozott, szintén Szél Ágostont jelölő határozatával szemben kifogással élt a Semmelweis Egyetem fenntartója, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Szél Ágoston a sajtótájékoztatón ismertette: az Emmi álláspontja szerint a korábbi szavazáson a reprezentatív szakszervezetek, illetve a közalkalmazotti tanács képviselőinek száma (2-2) a szenátus létszámához képest meghaladta a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi törvényben meghatározott 5-5 százalékos mértéket, mivel a szenátus létszáma a szavazás időpontjában 36 volt.

Kiemelte: a korábbi választás során a szenátus létszámának megállapításakor nem hiba történt, hanem az egyes jogi fogalmak tartalmát értelmezte eltérően a fenntartó és az egyetem. Az egyetemen a Testnevelési Főiskolai Kar leválása után a korábban negyvenfős szenátusi létszámból négy mandátum betöltetlenül maradt. A mostani választáson a szenátus tagjai közül a reprezentatív szakszervezetek, illetve a közalkalmazotti tanács által megválasztott és a választás napján delegált két-két tagból egy-egy fő mandátumát ideiglenesen visszavonta a delegáló szerv, így a szenátus létszáma 34 fő lett.

Szél Ágoston jelenlegi rektori megbízása 2015. június 30-án jár le. A felsőoktatási törvény értelmében a rektori megbízásra vonatkozó javaslatot a szaktárca vezetője küldi meg a köztársasági elnöknek, aki 2015. július 1-jével hároméves időtartamra bízza meg az új rektort.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.