Tanácstalanok a trafikosok fóliaügyben

Iránymutatás nincs, törvénymódosítási szándékról vagy vizsgálati eredményekről nem tudni, az illetékesek pedig egymásra mutogatnak.

Markotay Csaba
2015. 05. 23. 3:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke néhány olyan esetről hallott, amikor a tulajdonos leszedte a fóliát, de sokakat nem sikerült meggyőzni arról, hogy ezt megtehetik. A pontos iránymutatás ugyanis hiányzik. Sáling József lapunknak azt mondta, mivel nincs határozott előírás, mindenki más megoldást választ. A trafikok egy részénél leszedték a fóliát, máshol meghagyták, sőt olyannal is találkozott, hogy a jó idő beköszöntével az ajtó kinyitásával próbáltak megoldást találni minden felmerülő problémára.

Sáling József hozzátette: hivatalosan ebben az ügyben nem volt egyeztetés, de biztos, hogy a jelenlegi rendszer, azaz a fóliázás, nem maradhat, mivel az óriási kockázatot jelent a dolgozóknak.

Erre hívta fel a figyelmet lapunknak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára is. Szerinte először tisztázni kell, hogy a teljes fóliázás, ami amúgy nem kötelező, jelent-e veszélyt a trafikokban dolgozókra, azaz növeli-e a bűncselekmények elkövetésének kockázatát. A szövetség szerint erre igen a válasz.

– Ezután meg kellene nézni, hogy teljes fóliázás nélkül meg lehet-e oldani, hogy ne lehessen látni a dohánytermékeket. Ha igen, akkor a jelenlegi törvényi keretek között lehet maradni, ellenkező esetben viszont módosítás szükséges – mondta. Vámos György azonban kiemelte, hogy a kormánynak egyelőre egyik kérdésre sincsenek válaszai, pedig korábban azt ígérték, lesznek vizsgálatok az ügyben.

Lázár János miniszter korábban azt mondta, a rendőrségnek és a Belügyminisztériumnak jelentést kell készítenie, miként lehet megvédeni a trafikban dolgozókat. A kaposvári gyilkosság után Lázár János és Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető is úgy érvelt, hogy nem kötelező a dohányboltok kirakatának fóliázása, jogszabály nem írja elő, csak azt, hogy kívülről ne lehessen látni a dohányterméket, és a fiatalkorúak elől el legyenek zárva. Kijelentették: ha a trafikosok igénylik, ezt külön bele is írják a jogszabályba.

Egyelőre viszont azt sem tudni, kinek tulajdonítható, hogy a fóliázás gyakorlata ilyen széles körben elterjedt. Sáling József korábban a Magyar Nemzetnek arról beszélt, nem véletlenül hódított teret, hiszen politikai szándék volt arra, hogy tegyék átláthatatlanná a kirakatot. Sőt, emlékei szerint a fogyasztóvédők számon is kérték, ha valahol nem fóliáztak. A fogyasztóvédelmi hatóságnál viszont most lapunknak cáfolták ezt, mondván, nekik nem az üzlet kirakatánál van dolguk, hanem bent az üzletben: például, hogy megfelelően kiírták-e az árakat, vagy hogy kiszolgálnak-e tizennyolc év alattiakat.

Arról is szóltak hírek, hogy a fóliázást még a működési engedély kiadása előtt az adóhivatal követelte meg. Ezt azonban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál cáfolták. Suller György Attila szóvivő lapunknak arról beszélt, hogy ők nem írtak elő semmilyen fóliázási kötelezettséget, csupán azt a törvényi követelményt ellenőrizték, hogy be lehet-e látni az üzletbe. Hogy ezt milyen módon, például függönnyel, paravánnal vagy más eszközökkel érik el, az már nem az adóhivatal hatásköre.

Több szakértő is felvetette, hogy az egész elsötétítésnek nincs sok értelme, hiszen így is mindenki pontosan tisztában van vele, hogy a trafikban dohánytermékeket lehet venni. Kaposváron mindössze huszonkétezer forintért egy hónapja ölték meg egy trafik alkalmazottját. A gyilkossággal gyanúsított férfit másnap elfogták. A bűncselekmény nyomán vetette fel Orbán Viktor miniszterelnök Pécsett, hogy napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.