Több ponton módosulhat az idei költségvetés

A Ház ülése reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

2015. 05. 27. 5:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ház ülése reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit a reklámadó módosításáról szóló javaslat összevont vitája követ. A kormány ma elfogadni tervezett javaslata szerint a 100 millió forintot meg nem haladó adóalaprész után továbbra is nulla százalék marad a reklámadó mértéke, az adóalap 100 millió forintot meghaladó része után pedig 5,3 százalék lesz valamennyi adóalany esetén. Az összevont vita után szavazások következnek, a fenti indítvány mellett ekkor módosíthatják például az idei költségvetést is. Varga Mihály javaslata a költségvetési hiányt 15 milliárd forinttal emeli. Az előterjesztésben foglalt változtatások teremthetnek fedezetet Magyarország kurdisztáni katonai szerepvállalásához, továbbá kísérletet tesznek a fővárosi közösségi közlekedés pénzügyi helyzetének hosszú távú stabilizálására is, a BKV Zrt. korábbi időszakokról felhalmozódott 52 milliárd forint összegű adósságának állami átvállalásával.

A szavazásokat követően kezdődhet meg a 2016-os költségvetés általános vitája, amelyre összesen 30 órás időkeret áll rendelkezésre. A vita 40 perces kormányzati nyitóbeszéddel kezdődik, amelyet az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács elnökeinek félórás felszólalásai követnek. Az időkeretbe tartozó képviselői felszólalások a frakciók szintén 30-30 perces vezérszónoki beszédeivel kezdődnek, majd szerdán a kormánypárti és ellenzéki frakcióknak további 2-2 óra áll rendelkezésükre véleményük kifejtésére.

A költségvetés vitája csütörtökön 14 órás, pénteken pedig 10 órás vitával folytatódik, a jövő évi büdzsét megalapozó törvénymódosítások, valamint adóváltoztatási javaslatok tárgyalására pedig szombaton kerül sor.
Varga Mihály a 2016-os büdzsét az adócsökkentés költségvetésének nevezte és kiemelte, az szja-kulcs 16-ról 15 százalékra mérséklésével 120 milliárd forintot hagynak a családoknál, a sertéstőkehús áfájának csökkentése körülbelül 25 milliárd forintot, a két gyermeket nevelő családok adókedvezményének növelése pedig 15 milliárd forintot jelent, az állami közszolgáltatások díjának, illetékeinek csökkentése pedig 10 milliárd forintos nagyságrendű lesz. A javaslatban a hiány 761,6 milliárd forint lesz, míg az államadósság a GDP 73,3 százalékára csökkenhet jövő év végére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.