Továbbra sem válaszol a kormány

Balatoni Szövetség: a vasárnapi boltzár miatt a tavalyihoz képest kevesebb a bevétele a kereskedőknek.

Markotay Csaba
2015. 05. 14. 6:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Továbbra sem kapott hivatalos választ a Balatoni Szövetség arra a levélre, amelyben kezdeményezték, hogy az idegenforgalmi szezonban kapjanak felmentést a vasárnapi zárva tartás alól a Balaton környéki települések – közölte lapunkkal Balassa Balázs, Szigliget polgármestere, a Balatoni Szövetség elnöke. Kormánypárti politikusok nyilatkozatai alapján ugyanakkor már egyértelművé vált, hogy nemet mondanak majd a mentességi kérelmükre. A fideszes Szatmáry Kristóf például nemrég azzal érvelt, hogy elegendő üzlet áll a vásárlók rendelkezésére vasárnap a nyári szezonban is a frekventált helyeken. Hasonlóan nyilatkozott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Balassa Balázs elmondta, hogy egy hónappal ezelőtt küldték a levelet, és semmiféle választ nem kaptak. Pedig akkor és azóta is többször jelezték aggályaikat azzal kapcsolatban, hogy vasárnap csak a 200 négyzetméternél kisebb alapterületű boltok lehetnek nyitva, de azok is csak akkor, ha a tulajdonos, illetve valamely családtagja áll be dolgozni, és az is követelmény, hogy szakirányú végzettsége legyen az eladónak olyan termékek – például az élelmiszer – értékesítésénél, ahol ez előírás. Az eredeti cél éppen az volt, hogy a multik helyett a kisebb üzleteket, családi vállalkozásokat hozzák helyzetbe, de a jelek szerint ezt nem sikerült teljesíteni. Már az is segítség lenne, ha az alkalmazottak is dolgozhatnának vasárnap, de erre a felvetésükre sem reagált a kormány.

– Komoly hatással lesz a turizmusra, a nemzetgazdaságra, a helyben lakók egzisztenciájára a boltok vasárnapi zárva tartása – fogalmazott lapunknak a szövetség elnöke. Azt is mondta: nem igaz az az állítás, hogy a döntés nyomán nem szűnnek meg munkahelyek. Példaként említette, hogy sok olyan kis üzlet vagy például ajándéktárgyakat árusító bolt van, amely csak a szezonban nyit ki. Ha ezt vasárnaponként nem tudják megtenni, akkor bizony komoly gond lesz télen az alkalmazottak bérezésével – fejtette ki. Balassa Balázs arról is beszélt: már most látszik, hogy az elmúlt egy hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest kevesebb lett a bevétel a kereskedelemben a vasárnapi boltzár miatt.

– Nem is értem a felvetést – reagált a Balatoni Szövetség vezetője arra, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hitelesítette a Tóbiás József MSZP-elnök által a 200 százalékos vasárnapi bérpótlékról kezdeményezett népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívét. A bizottság egyébként nem tűzte napirendjére az MSZP-elnök másik kérdését, amely a kiskereskedelmi szektorban történő munkavégzés tilalmáról szóló törvény megsemmisítését célozta. Az Országgyűlés kormánypárti képviselők javaslatára márciusban már elfogadta, hogy a korábbi ötvenszázalékos vasárnapi pótlék helyett százszázalékos pótlék jár a kisboltok alkalmazottainak évente öt vasárnap. Balassa Balázs most feltette a jogosnak tűnő kérdést: „ha csak a tulajdonos vagy családtagja dolgozhat vasárnaponként, akkor mégis kinek emeli a bérpótlékát? Saját magának?”

A népszavazási kérdéssel kapcsolatban egyébként úgy fogalmazott, a vasárnapi zárva tartás ügyét turisztikai és nemzetgazdasági, nem politikai kérdésnek tartja a Balatoni Szövetség. A Fidesz tegnap már ki is fejtette aggodalmát a 200 százalékos pótlék miatt. Közölték, a százszázalékos bérpótlékról a hazai kiskereskedelmi vállalkozók teherbíró képességét figyelembe véve döntött a parlament, ugyanakkor a kétszer nagyobb bérpótlék már veszélybe sodorhatja az ott dolgozók munkahelyét. A parlamenti többség legutóbb április végén szigorított a vasárnapi zárva tartáson. Az akkor elfogadott módosítás értelmében már a világörökségi területeken sem nyithatnak ki az üzletek a hét utolsó napján. Szabó Csaba, a világörökségi helyszín, Hollókő fideszes polgármestere a Magyar Nemzetnek akkor azt mondta, a döntés rosszat tesz majd az idegenforgalomnak. Szerinte az lesz a fő probléma, hogy a kis műhelyek, sütödék, hagyományőrzők, népi termékeket árusító helyek is zárva lesznek bizonyos időszakokban, hiszen ha a tulajdonos a családdal együtt elmegy nyaralni, nem lesz, aki kinyisson.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.