Brüsszel megfeddte Miskolcot a számozott utcák ügyében

Lakhatással is támogatni kell a romák integrációját.

MTI
2015. 06. 15. 18:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Niedermüller még márciusban fordult a cseh biztoshoz, azt írva, hogy Miskolc vezetése a városrész felszámolásáról határozott, ám az önkormányzat az ott élőknek nem kínált fel másik lakást, vagy olyan kompenzációt, amelyből ingatlant vásárolhatnának, s csak akkor kaphattak pénzt, ha elköltöznek a településről. Polgárjogi vezetőkre hivatkozva a Demokratikus Koalíció alelnöke azt írta: az intézkedés valódi célja a romák kitelepítése.

Niedermüller arról is beszámolt, hogy miután az érintettek nem voltak hajlandók elköltözni, a város tartozások miatt elkezdte felmondani bérleti szerződéseiket. 150 családot fenyeget kilakoltatás – írta márciusban Jourovának Niedermüller.

A DK-s politikus abban kérte a biztos állásfoglalását, hogy összhangban áll-e mindez az uniós romastratégiák keretrendszerével, amely a romák lakhatási körülményeinek javítását tűzte ki célul.

„Úgy tűnik, hogy a romák lakhatási helyzetének javítását illetően a miskolci önkormányzat által hozott intézkedések nincsenek összhangban az európai uniós keretrendszerrel, illetve a magyar kormány által a saját nemzeti stratégiájában vállalt végrehajtandó intézkedésekkel” – áll a Jourová által jegyzett válaszban, amelyet Niedermüller irodája juttatott el az MTI-hez.

Niedermüller aziránt is érdeklődött, hogy Magyarország megfelelően alkalmazza-e azt az uniós irányelvet, amely mindenkivel szemben egyenlő bánásmódot ír elő, faji vagy etnikai származásra való tekintet nélkül.

A biztos válaszából az derül ki, hogy a brüsszeli testület kapcsolatba lépett a magyar hatóságokkal, hogy felmérje, hogy a miskolci intézkedések és az önkormányzati rendelet, melyen alapulnak, összhangban áll-e a faji alapon történő megkülönböztetést tiltó uniós jogszabállyal.

Válaszában az uniós biztos azt is hangsúlyozza, hogy a romaintegrációs stratégián belül a tagállamoknak a lakhatás kérdését a társadalmi befogadásra és a szegregáció megszüntetésére vonatkozó integrált megközelítés részeként kell kezelniük, a lakáscélú intézkedéseknek pedig meg kellene szüntetniük a romák társadalmi kirekesztése fokozódásának aránytalan kockázatát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.