Elfogadja és tiszteletben tartja a Kúria szerdai döntését a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), visszautasítja ugyanakkor a keresetet benyújtó Török Ferenc állítását, miszerint a bizottság az elmúlt három évben törvénytelenül működött – derült ki a MOB MTI-hez tegnap eljuttatott közleményéből. Az öttusázó olimpiai bajnok azzal fordult évekkel ezelőtt bírósághoz, hogy semmisítse meg a MOB 2012. február 26-i közgyűlési határozatait, mert a tanácskozás összehívása, lefolytatása, az alapszabály módosítása és az új tisztségviselők választása szabálytalan volt. Mint arról a Népszabadság tegnap beszámolt, a Kúria felülvizsgálati eljárásban megerősítette az első- és másodfokon hozott ítéleteket, helyt adva Török Ferenc keresetének.
A lapnak az öttusázó úgy nyilatkozott, össze kell hívni a régi közgyűlés tagjait, s a törvényes állapot helyreállítása érdekében a régi alapszabály szerint újra meg kell tartani a tanácskozást. Ám ezzel nem értett egyet a MOB, s arra kérte Törököt, „fejezze be méltatlan, ártó szándékú vakrepülését”. Úgy vélik, az ismétlésről a Kúria és a Fővárosi Ítélőtábla sem rendelkezett. Hozzátették, a Török által támadott közgyűlés határozatait, „a 2012. április 22-i közgyűlés határozataival együtt, a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése 2013. május 24-én azonos tartalommal, egyhangúlag meghozta, megerősítette”.
– Persze hogy nem kötelezte a Kúria őket arra, hogy ismételjék meg a közgyűlést! Miért kötelezték volna? Ez nem is volt része a keresetnek! – reagált lapunknak Török Ferenc, nyomatékosítva, a sporttörvény szerint kell a régi alapszabály alapján újra megtartani a tanácskozást. Ezen túl a későbbi közgyűlés olyasmit „erősített” meg, ami eleve érvénytelen volt – vélte. Közölte, az elmúlt hetek közgyűlési határozatait is megtámadta a bíróságon. Szerinte a MOB rossz úton jár. A Népszabadságnak úgy fogalmazott: „Ha a MOB komolyan gondolja, hogy pályázik a 2024-es olimpia megrendezésére, akkor sürgősen lépnie kell, mert nem hiszem, hogy a NOB szívesen tárgyalna egy illegitim nemzeti olimpiai bizottsággal.” Hozzátette, Borkai Zsolt MOB-elnöknek le kellene mondania.
A Miniszterelnökséget vezető Lázár János tegnap lapunk kérdésére úgy reagált: egyelőre csak Török internetes kommentárját látta, a Kúria ítéletét nem, ezért csak annak ismeretében, a jövő héten tud érdemben nyilatkozni az ügyben. Arra a kérdésünkre, érdemes-e egy szabálytalanul megválasztott MOB-vezetéssel nekivágni az olimpiai pályázatnak, Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kiemelte: a kormány később alakítja ki álláspontját az esetleges olimpiai pályázatról.