Az indoklás kitér arra: a törvénymódosítás nem rendelkezik arról, hogy a nemzetipark-igazgatóságok megszűnő feladatkörét a továbbiakban az állam részéről annak melyik szerve látja el vagy ellátja-e egyáltalán az állam. A törvénymódosítás alapján megkérdőjelezhető, hogy a Nemzeti Földalap alkalmas-e a természetvédelmi szempontoknak a természetvédelmi vagyonkezeléssel azonos szintű garantálására, különös tekintettel arra, hogy a Nemzeti Földalap a természetvédelmi vagyonkezelési feladatok ellátásához a jelenlegi szabályozási környezetben nem rendelkezik sem megfelelő szakértelemmel, sem eszközzel. A környezetvédelem szempontjai az eddigi vagyonkezelői pozícióban érvényesíthetők voltak, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezeten belül azonban – hatáskör hiányában – nem érvényesíthetők.
Amennyiben a jogalkotó úgy dönt, hogy egy gazdasági szemléletű szervre természetvédelmi feladatokat telepít, úgy csak speciális garanciák révén biztosítható, hogy a természetvédelmi célok ne rendelődjenek alá az elsősorban profitorientált gazdasági tevékenységnek. Tekintettel arra, hogy ezek a garanciák a jelenlegi szabályozásból hiányoznak, megállapítható annak a kockázata, hogy a hatékony gazdálkodás szempontja elsődlegessé válik a természetvédelmi szempontok rovására. A jogalkotó a vizsgált törvényben nem gondoskodott azokról az alkotmányos garanciákról, melyekkel biztosítható lenne, hogy a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintje a törvénymódosítás következtében ne csökkenjen – érvelt az Ab.
Az Ab indoklása szerint az a körülmény, hogy bizonyos, korábban fennálló és egyértelműen beazonosítható, jogszabályok által biztosított hatáskörök a szabályozási környezetből hiányoznak és emiatt egyes feladatok ellátatlanul maradnak, a jogszabályi védelmi szint csökkenését eredményezi, még akkor is, ha emiatt a természeti állapot tényleges romlásának csak a kockázata merül fel.
