Fekete Madonnával zarándokolnak Lengyelországba

Több mint kilencszáz utasával elindult Budapestről a magyar pálosok által alapított zarándokvonat.

MTI
2015. 06. 22. 12:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A zarándokvonatot megáldó Székely János római katolikus püspök kiemelte: abból az útból, amely Magyarországot összeköti Lengyelországgal, rengeteg áldás fakadt a történelem során.

Ezen az úton jött haza Szent László király, akinek édesanyja lengyel volt, ezen az úton ment ki Szent Kinga és Szent Hedvig, akik a „lengyel történelem csillagai”, ezen az úton jártak azok a magyar pálosok is, akik 1382-ben megalapították a czestochowai Mária-kegyhelyet – idézte fel.

Székely János felelevenítette, hogy ezen az úton mentek ki 1920 augusztusában azok a magyar katonák is, akik a visztulai csatában segítettek a lengyeleknek megvédeni függetlenségüket a Szovjetunióval szemben.

Szólt arról is, hogy Lengyelország adta a világnak Szent II. János Pál pápát, akinek fontos szerepe volt abban, hogy a közép-európai kommunista diktatúráknak végük lett.

A zarándokokat búcsúztató Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: az idei, ötödik czestohowai zarándoklat különlegessége, hogy a zarándokokhoz  csatlakoztak gyermekvédelemben gondozottak, fogyatékossággal élők és katonák is.

A zarándokoknak Roman Kowalski budapesti lengyel nagykövet kívánt jó utat. A zarándokok két teljes napot töltenek majd Czestochowában, ahol szerda délben Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutat be szentmisét.

Csütörtökön Krakkóba utaznak, ahol az újonnan épült Szent II. János Pál-bazilikában szentmise keretében a nemzeti egyházak képviselői ünnepélyesen megajándékozzák egymást a Győrből hozott Szent László-ereklyével és a lengyel Szent Hedvig-ereklyével.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.