„Feltaláltuk az írást, leromboljuk a falat is”

A szerb–magyar határról jelentkezett riportcikkel a mérsékelten baloldali brit napilap, a The Guardian.

FB
2015. 06. 22. 17:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyikük kijelentette: „Szíriaiak vagyunk. Feltaláltuk az írást, így leromboljuk a falat is. Ha áramot vezetnének a kerítésbe, akkor kesztyűt húznánk és szétvágnánk.” Hozzátette: a magyarok így nem fogják tudni megállítani a migrációt. „A valódi problémával kell szembeszállniuk: Bassár Aszaddal és az Iszlám Állammal” – mondta a Guardiannek Mohamed Husszein gyógyszerész.

Húsz kilométerrel arrébb afgánokkal beszélgetett az újságíró és megtudta: a szírekkel ellentétben ők nem olcsó hotelekben, hanem elhagyott épületekben vagy az erdőben húzzák meg magukat, vizet pedig egy közeli, használaton kívüli kútból merítenek. Volt köztük, aki a vándorlás jelentette stressz miatt szokott rá a dohányzásra. A bujkáló afgánok várnak, hogy a vezetőjüknek hívott embercsempész – akinek indulás előtt akár több mint hárommillió forintot is kifizetnek – segítségükre siessen a helyi kapcsolattartóján keresztül. Ez hosszú útjuk során jelenthet akár egy GPS-koordinátát, egy autót vagy nyugati ruhát.

A lap megkérdezte az ügyben Kovács Zoltán kormányszóvivőt, a Nemzetközi Kommunikációs Iroda vezetőjét, aki telefonon a határzárral kapcsolatban elmondta: „Szükséges lépés. Meg kell állítanunk az áradatot.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.