Hőség: az ország nagy részére figyelmeztetést adtak ki

A legmagasabb hőmérséklet 30 és 33 fok között alakul.

MTI
2015. 06. 11. 16:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban melegszik a levegő. Pénteken a legalacsonyabb hőmérséklet 15-20, a legmagasabb 30 és 33 fok között alakul.

A veszélyjelzésben azt írták: a napi középhőmérséklet csütörtökön még csak néhol (főként a nagyobb városok belvárosaiban), de pénteken már az ország nagy részén meghaladja a 25 Celsius-fokot. Emiatt Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyére, valamint Budapestre adtak ki citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést.

Emellett kitértek arra, hogy csütörtök délután helyenként, pénteken már csak elvétve zivatarok is kialakulhatnak. Egy-egy zivatarhoz akár óránkénti 75 kilométeres erősségű szél, kisméretű jég is társulhat.

Néhol rövid idő alatt jelentős, akár 25 milliméternél több csapadék is hullhat. Heves zivatarnak viszont a meteorológiai szolgálat veszélyjelzési kritériumai szerinti kicsi a valószínűsége.

A Főkert Nonprofit Zrt. az MTI-hez eljuttatott közleményében felhívta a figyelmet arra is, hogy a kezelésükbe tartozó zöldterületek öntözésére használt víz ivóvíz minőségű. Ha a hőség miatt szükségessé válik, akkor a társaság valamennyi munkatársát meg lehet kérni arra, hogy nyissák ki a csapot, biztosítsanak lehetőséget a felfrissülésre – tették hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.