Hová lettek az ételautomaták?

Több ezer ugyanis eltűnt az országból.

MTI
2015. 06. 12. 5:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az érintetteket jogszabály kötelezte a bejelentésre, a márciusi határidő végéig 27 ezer készülékről adtak számot a működtetők, június elejéig pedig további háromezerről. A Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség elnöke a lapnak azt mondta: tavaly nagyjából 40 ezer automatából vásároltak a fogyasztók, 10 ezer berendezés sorsa így egyelőre kérdéses. Szöllősi Balázs becslése szerint az új szabályok bevezetésekor nagyjából ötezer gép azonnal eltűnt.

A készülékek eltávolításának hátterében a szakember szerint leginkább két ok állhat: előfordulhatott, hogy egy-egy berendezés még a 30 ezer forintot, vagyis a regisztráció díját sem hozta vissza. Más esetekben viszont arról lehetett szó, hogy az automaták tulajdonosai megijedtek a bejelentési kötelezettségtől, minden bizonnyal azért, mert addig feketén, azaz az adók megfizetése nélkül üzemeltették a gépeket. További ötezer eszközről pedig azért nem szerezhetett eddig tudomást az adóhivatal, mert egyes vállalkozók még nem hallottak a jogszabályváltozásról. Emellett az sem zárható ki, hogy némelyek továbbra is illegálisan működtetik berendezéseiket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.