Július 15-ig válaszolhatunk a kormánynak

Az elmúlt héten volt olyan nap, amikor 56 ezer kérdőív érkezett be.

MTI
2015. 06. 30. 19:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Változatlanul nagy számban érkeznek vissza a kérdőívek, az elmúlt héten volt olyan nap, amikor 56 ezer kérdőív érkezett be. A kitöltött ívek száma már meghaladta az egymilliót, „ebből világosan látszik, hogy a magyar családok fontos, a saját életüket jelentősen befolyásoló kérdésnek tekintik a bevándorlás ügyét” – olvasható a közleményben.

A nagy érdeklődés miatt a kormány július 15-ig meghosszabbítja a visszaküldési határidőt, addig a posta továbbra is díjmentesen kézbesíti a válaszküldeményeket.

„Szeretnénk mindenkinek lehetőséget biztosítani arra, hogy elmondja véleményét. Egyúttal szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik a kérdések megválaszolásával részt vettek a konzultációban” – írta a Kormányzati Információs Központ.

Jelezték egyúttal, hogy az eddig feldolgozott válaszokból egyértelműen látszik: a magyarok a jelenleginél sokkal szigorúbb bevándorlási szabályozás mellett teszik le a voksukat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.