Lemondott Gömöri Zsolt

Ezt Szabó László közölte kedden, aki biztosan nem indul az elnöki posztért, Deutsch viszont marad alelnök. A pénteki tisztújítás minden bizonnyal elmarad.

Tompos Ádám
2015. 06. 16. 12:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó László kérdésre válaszolva közölte, hogy Gömöri Zsolt azért nem maga jelentette be a lemondását, mert ez is része volt a megállapodásnakjelentette az MNO helyszíni tudósítója. A Fodisz elnöke arra utalt, hogy elmondása szerint a napokban rengeteget egyeztetett a paraszövetségekkel annak érdekében, hogy ne botrányok, hanem eredmények kapcsán lehessen újra beszélni a magyar parasportokról. Elmondása szerint Deutsch Tamással, az MPB alelnökével is tárgyalt, de e beszélgetés tartalmáról nem kíván beszámolni. „A végeredmény a fontos” – tette hozzá.

Szerkesztőségünkbe eljutott egy, Szabó által küldött meghívólevél is, amellyel hétfő estére, egyébként a keddi sajtótájékoztató helyszínére hívta egyeztetésre a paraszövetségek képviselőit. A levél így zárul: „Úgy vélem, az elmúlt hetek mindannyiónkat meggyőztek arról, hogy ha ez a beszélgetés tucatnyi kamera kereszttüzében kezdődik vagy zajlik, az lehetetlenné teszi az érdemi megbeszélést. Ezért kérem, hogy maradjunk egymás között.”

A Magyar Paralimpiai Bizottság sajtóközleményben adta hírül az elnök lemondását. „Az elmúlt évek szép eredményekhez és komoly sikerekhez vezető közös munkáját megköszönve arról szeretném tájékoztatni, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöki megbízatását a továbbiakban nem vállalom, a tisztségről lemondok. Döntésem az elmúlt években elért eredményeinek megőrzését, valamint a szervezetünk jövőbeni sikeres munkájához elengedhetetlenül szükséges nyugalom megteremtését kívánja szolgálni” – tudatta Gömöri Zsolt az MPB tagszervezeteinek írt levelében június 16-án.

A Magyar Paralimpiai Bizottság sajtóközleményben leírtak szerint Gömöri Zsolt a döntésével egyben szeretné felmenteni a közgyűlést a bizalmi szavazás terhe alól az egység megteremtése érdekében. Szerinte a feladat most a jelen értékelése a jövő építésével. A leköszönő elnök hozzátette: ígéretéhez híven így is megtartja beszámolóját a június 19-i közgyűlés előtt összefoglalva az elmúlt éveket. Gömöri levelében arra kérte a tagszervezetek vezetőit, hogy óvják meg az eddig elért eredményeket és folytassák a munkát a közös cél érdekében.

Szabó László elmondta azt is, hogy mindenki más, így Deutsch Tamás alelnök marad az elnökség tagja. Szabó biztosan nem indul a posztért. Véleménye szerint nem lenne méltányos arra a kérdésre válaszolnia, hogy más elnökségi, felügyelőbizottsági pozícióért indul-e, mert ezekre a tisztségekre később jelölik a megválasztandókat. A Magyar Nemzet keddi számában ugyanakkor arról ír, hogy az esetleges új elnökjelöltek között lehet Szabó László is, akiről Koller Sándor, a kerekesszékes rögbiegyesület elnöke azt mondta: még „Gömörinél is rosszabb”. Erről bővebben itt.

Szabó közölte, hogy álláspontjuk szerint nem lenne szerencsés, ha most pénteken a közgyűlés tisztújítást tartana, erre jelenleg nem alkalmasak a feltételek. Az elnök azt tartaná célravezetőnek, ha az MPB alapszabályának megfelelően kitűznék az új közgyűlés időpontját, amelyen meg lehet tartani majd a tisztújítást. Azt viszont javasolják, hogy a felügyelőbizottságba válasszon tagokat a bizottság. A mostani alapszabály azt mondja ki, hogy a felügyelőbizottsági tagok megválasztását az elnökválasztással, tisztújítással egyidejűleg kell megtartani. A Fodisz elnöke leszögezte, hogy nem mondanak neveket, egyúttal erre kérte a sajtó képviselőit is, hogy ne találgassanak.

Nem volt titok, sem szabálytalanság, „nincs mit beismernem” – nyilatkozta a Mandinernek Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke néhány nappal ezelőtt. Korábban a Hír TV beszámolt arról, hogy az MPB vitatott pénzügyeit a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálja, Lázár János pedig háromszor is lemondásra szólította fel Gömörit. Ismert, hogy korábban hárommillió forintot szavazott meg az MPB az elnöknek végtörlesztésre, ezt viszont utóbb visszafizette.

Június 15-én sportolók és sportszakemberek foglalták össze nyílt levelükben azt a hat pontot, amelynek megvalósításával szerintük garantálható a Magyar Paralimpiai Bizottság „hiteles és tisztességes” működése.

Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság leköszönő elnöke 1991 óta dolgozik a parasportban – írta keddi közleményében a paralimpiai bizottság. A Testnevelési Főiskolán vívószakedzői képesítést szerzett, négy évig járt a Testnevelési Egyetem sportmenedzser szakára, volt egyesületi vezető, majd az MPB elnökségi tagjaként, később a szervezet alelnökeként segítette a parasportolók munkáját. 2007-ben az MPB közgyűlése elnöknek választotta. Nevéhez fűződik a hazai integrációs folyamatokon túl a nemzetközi versenyeztetés előrelépése: 2006-ban 11 versenyre utaztak 5-6 sportág sportolói, 2014-ben 103 versenyre mentek és 24 sportággal foglalkoztak. Az MPB költségvetése elnöksége alatt 81 millióról 450 millióra emelkedett, és ez idő alatt vált nemzetközi tényezővé a magyar parasport.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.