Már a levegőben is szárnyal az Uber

További magyarországi fejlesztéseket tervez az utasmegosztó helyi menedzsere.

Horváth Attila
2015. 06. 02. 8:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fontos tisztázni, hogy minden Ubert használó sofőr független gazdasági szereplő, aki felelős a saját adóügyeiért. Emellett az Uber és alkalmazottai megfelelnek a vonatkozó magyarországi adózási követelményeknek – közölte lapunkkal a sofőrszolgálat kelet-közép-európai regionális menedzsere. Rob Khazzam azzal kapcsolatban nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy – néhány héttel azután, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentette, a tárca ellenőrizni kezdi az Ubert – az adóhatóság minden vizsgált személynél szabálytalanságot talált. A mobilalkalmazáson keresztül működő sofőrszolgálatot kipróbáló revizorok arról számoltak be: annak ellenére, hogy üzletvitelszerűen taxiztak, egyik sofőrnek se volt adószáma, és számlát sem adtak.

– Természetesen figyelemmel kísérjük a cégünkkel kapcsolatos hatósági vizsgálódást, de ezzel párhuzamosan folytatjuk a tevékenységünket a budapestiek és az utazásmegosztó közösség érdekében. Kiállunk az autósok és az utasok mellett. Továbbra is megfizethető, biztonságos és hatékony szolgáltatást kínálunk a budapestieknek. Befektetünk az itteni piacon, hosszú távon gondolkodunk. Nem egy virtuális iroda vagyunk, hanem helyi irodával és alkalmazottakkal működő cég, amely lehetőségeket biztosít a helyi gazdasági színtéren az autós partnereknek – hangsúlyozta a menedzser.

Leszögezte, hogy az Uber teljesíti az adófizetési kötelezettségét Magyarországon, ugyanakkor a cég kezdettől fogva elkötelezett a párbeszéd mellett egy fogyasztói érdekeket szem előtt tartó szabályozás kialakításáért. Megjegyezte, hogy a megosztáson alapuló közösségi gazdaság Európa-szerte új és rugalmas lehetőségeket nyújt. Szerinte az állami és a magánszféra minden szereplőjének együtt kell működnie annak érdekében, hogy ezeket a szolgáltatásokat megfelelően, a helyi közösség érdekeit szem előtt tartva szabályozzák.

Kérdésünkre válaszolva elmondta, csalódottak a milánói döntés miatt, amely kitiltotta a szolgáltatást a városból, de tiszteletben tartják azt. Jelenleg vizsgálják a jogorvoslati lehetőségeket, hogy ismét lehessen „uberezni” Milánóban is.

– Az Uber magyarországi megjelenése óta több százezer helyi felhasználó töltötte le okostelefonos alkalmazásunkat, és heti több ezer utazást kezdeményeztek. Reméljük, hogy a jogalkotók figyelembe veszik ezt, valamint az Uber és a hozzá hasonló utazásmegosztó és technológiai platformok minden előnyét. Ma már nem csupán autómegosztással foglalkozunk, hanem ételek házhoz szállítását, futárszolgáltatást és egyéb innovatív megoldásokat is bevezettünk. Nemrég indítottuk az UberCopter megoldásunkat a cannes-i filmfesztiválon, ahol a felhasználók helikopterutat tudtak rendelni egyetlen gombnyomással – tette hozzá Rob Khazzam. A fuvarrendelő mobilalkalmazást működtető céggel kapcsolatos hír, hogy hogy San Franciscóban hamarosan mintegy 39 ezer négyzetméternyi irodakomplexumot építenek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.