Ömlenek a menekültek a déli határon át

Több mint háromezer határsértőt fogtak el a hétvégén, legtöbbjüket Csongrád megye déli részén.

MTI
2015. 06. 29. 6:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szerint összesen 3287 határsértőt fogtak el a rendőrök országosan péntektől vasárnapig, ez a szám a korábbi hétvégéken ezerötszáz-kétezer körül alakult. A rendőrség honlapján olvasható összesítés szerint pénteken 1516, szombaton 847, vasárnap 924 volt az elfogottak száma. Öt gyanúsított ellen embercsempészés, tizenkét emberrel szemben pedig közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. A legtöbb határsértőt mindhárom nap Csongrád megye déli részén fogtak el – közölte a megyei főkapitányság szóvivője. Szenti Szabolcs elmondta, vasárnap 659 embert, köztük 77 gyermeket tartóztattak föl, a legnagyobb csoport – 81 szíriai állampolgár – Röszke külterületén lépte át illegálisan a zöldhatárt. A határsértők ellen idegenrendészeti eljárás indult.

Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője azt közölte, hogy gyorsított eljárásban két év letöltendő börtönbüntetéssel sújtott első fokon a Szegedi Járásbíróság egy szerbiai férfit, aki 11 szír állampolgárt szállított volna Mórahalomról Bécsbe. Szanka Ferenc közölte, a vádlott kedden érkezett Magyarországra, majd egy benzinkútnál megismerkedett két emberrel, akik megbízták azzal, 700 euró fejében a zöldhatáron keresztül érkezett határsértőket szállítson el Bécsbe, az általuk biztosított járművel. A férfi Mórahalom körzetébe hajtott, majd egy előre megbeszélt helyen felvett 11 szír állampolgárt, míg a megbízója autójába is határsértők szálltak be. A településen azonban egy helyi lakos feltartóztatta a vádlott által vezetett gépkocsit a rendőrök kiérkezéséig. A férfit az államhatár átlépéséhez több személynek, vagyoni haszonszerzés végett segítséget nyújtva elkövetett embercsempészet bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság és a szabadságvesztés mellett öt évre kiutasította Magyarországról. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbeztek.

A sátrak összértéke mintegy négymillió korona, azaz mintegy 45 millió forint – tette hozzá a tárcavezető.
Chovanec szerint a közelmúltban bevezetett szigorúbb ellenőrzések következtében napi átlagban 15 külföldit vesznek őrizetbe a cseh hatóságok. Többségük Szíriából, Afganisztánból, Irakból és Pakisztánból érkezett Európába. Az első fél évben a cseh hatóságok által őrizetbe vett illegális bevándorlók száma összesen mintegy 2500, ami 42 százalékkal több, mint a tavalyi év első felében – mondta Bohuslav Sobotka kormányfő újságíróknak.

Sobotka szerint a közelmúltban bevezetett ellenőrzéseket akkor szigorítják tovább, ha az őrizetbe vettek száma napi átlagban megkétszereződik, tehát eléri a harmincat. A miniszterelnök megjegyezte, hogyha a menekülthelyzet drámai módon rosszabbodna, akkor a határellenőrzésekre a hadsereget is be kellene vetni. „Ezt jelenleg nem tartjuk reálisnak” – jelentette ki Sobotka. A cseh nemzetbiztonsági tanács elnöksége öttagú: a kormányfő mellett a belügyminiszter, a külügyminiszter, a védelmi miniszter és a pénzügyminiszter a tagja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.