Öt év fegyházra ítélték a cséri csecsemő gyilkosait

Az újszülött apja és nagyanyja tudták, ha nem segítenek, a kislány meghal.

MTI
2015. 06. 26. 16:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elsőrendű vádlottat, Gy. Beatrixot a Győri Törvényszék az idén január 23-án, megismételt eljárásban hozott ítéletében bűncselekmény hiányában felmentette. Ezt az ítéletet helybenhagyta a táblabíróság annyi változtatással, hogy nem bűncselekmény, hanem bizonyíték hiányában mentették fel a 2011. július 26-án, a mellékhelyiségben megszült nőt.

Széplaki László tanácselnök a jogerős ítélet indoklásában elmondta, a férj és az anyós – Gy. Gábor másodrendű és Gy. Miklósné harmadrendű vádlott – azzal védekezett, hogy nem hitte el, a nő szülni fog. A bizonyítékok alapján azonban „egyértelmű volt, hogy tudták”. Az asszony anyósa eleve azzal a szándékkal ment át, hogy a szülő nőnek segítsen. A mentőszolgálat diszpécserének azt mondta a férj, hogy „kicsúszott a gyerek”. Amikor megérkeztek a mentők, akkor pedig azt, hogy „valószínűleg meghalt a gyermek”.

A 14. életévét be nem töltött személy sérelmére gondatlanságból elkövetett emberölést azért minősítette emberöléssé a táblabíróság, mert egyrészt a mentőszolgálat diszpécserének egyértelmű utasítása ellenére sem tett semmit sem a férj, sem az anyós, másrészt alapvető erkölcsi és etikai szabályokat sértettek meg azzal, hogy tudták, ha nem segítenek, az újszülött meghal.

Gy. Beatrix felmentésének minősítését azért változtatta meg a táblabíróság, mert álláspontja szerint az, hogy a nő a szülés után elájult és magatehetetlen volt, rossz következtetés arra, hogy az asszony ezért nem követett el bűncselekményt. Az indoklás szerint ez nem bizonyíték.

A korábbi vallomások szerint 2011. július 26-án a nő, miután észrevette, hogy elfolyt a magzatvize, kiment a mellékhelyiségbe, a férje pedig hívta a mentőket. Az asszony a vécén ülve szülte meg gyermekét. Szólt a férjének és az anyósának, de ők nem hittek neki. Közben a férj többször hívta a mentőket. Az anyós közben a mellékhelyiségbe ment, nyugtatta a nőt. Az újszülött a vécébe esett, a vallomások szerint nem sírt. A boncolás szerint az 51 centiméterrel, 3158 gramm súllyal született kislány 2-3 percig élt, majd megfulladt. A csecsemőt az elsőként kiérkező mentő emelte ki a vízből.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.