Pintér beszámolt a pokolgépről

Nincsen politikai szál.

2015. 06. 02. 13:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A zárt ülésről távozó Pintér Sándor újságíróknak azt mondta: a bizottságot felvilágosította a történtekről, „minden egyes másodpercről”, arról, hogy mi hogyan történt, és milyen eredményesen dolgozott az ügyben az Országos Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ. A miniszter jelezte: meggyőződése, hogy bírósági eljárás lesz és ítélet születik majd az ügyben.

Molnár Zsolt (MSZP) elnök az ülésről távozóban beszámolt arról, hogy a miniszter szerint cégek közötti konkurenciaharc áll az ügy hátterében, a nagyon súlyos, köztörvényes bűncselekménynek nem volt köze sem az Iszlám Államhoz, sem más terrorszervezethez. Ezt erősítette meg Németh Szilárd (Fidesz) is, aki hangsúlyozta: az ügyben semmilyen politikai, vallási motiváció nem volt jelen, és „magyar szál” sincs benne. Szél Bernadett (LMP) szerint a miniszter válasza „vállalható” volt.

A gyanús csomagot május 16-án találták az M0-s autóút Anna-hegyi pihenőjében, a bolgár Omega Group Prágából Várnába tartó járatán. A csomagot a rendőrség a helyszínen hatástalanította, és emberölés kísérlete miatt indított nyomozást. A busszal utazó 34 bolgár és román állampolgárt a rendőrség tanúként hallgatta ki.

Bolgár hivatalos tájékoztatás szerint kihallgatták a busz sofőrjét, aki a cég tulajdonosa is. A kihallgatásról távozóban Dragomir Petkov a Trud című bolgár lapnak elmondta: az Omega Group 84-es járata szombaton 10 órakor indult Prágából Várnába. Az utasok között volt egy 25 év körüli, valószínűleg cseh vagy szlovák fiatalember, akinek Pozsonyig volt jegye.

Ő a Brno közeli pihenő idején nem tért vissza a buszra, „erősen alkoholszaga volt, sapkát és szemüveget viselt, ruházata ócska és viseltes volt” – mondta a sofőr.

Beszámolt arról is, hogy Budapest közelében már azért álltak meg, mert ő is erős vegyszerszagot érzett. Amikor megkérdezte az utasokat, hogy szállít-e vegyszert valaki, mindenki nemmel válaszolt. Ezután nyitották ki a csomagtartót, ahol rátaláltak a csomagra, amelyből a szag származott. Egy ablakmosó folyadékot tartalmazó műanyag flakont és egy óraszerkezetet találtak benne, és ekkor hívták ki a magyar rendőrséget.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.