Pintér Sándor szerint Európa jelenleg egy nehezen teljesíthető kettős elvárást fogalmaz meg Magyarországgal szemben a migráció kérdésében. Az országnak ugyanis egyfelől nem szabad őrizetben tartania a menekültügyi eljárás alatt állókat, másrészt nyugatra haladásukat is meg kell valahogy akadályoznia – fejtette ki a tárcavezető. Kiemelte, az emberi élet megmentése mindenek előtt áll, ezért például a háború vagy üldöztetés elől menekülőket mindenképp be kell fogadni, a vita az illegálisan érkező gazdasági migránsok kezeléséről folyik.
Pintér Sándor hangsúlyozta, a Törökország felől szárazföldön érkező bevándorlók elsőként Görögországban vagy Bulgáriában lépik át az Európai Unió határát, azonban elsőként mégis Magyarországon regisztrálják őket, ebben az évben eddig összesen már 62 ezret.
A belügyminiszter szerint az említett két ország ezen emberek esetében nem hajtotta végre a dublini rendeletből adódó kötelezettségét, vagy azért, mert a menekültek kikerülték a hatóságokat, vagy azért, mert utóbbiak nem végzik eredményesen a munkájukat.
A kabinet képviselője példaként említette, hogy a magyar–szerb határon csütörtökön elfogott, a továbbhaladásukat agresszíven követelő 1314 migráns közül korábban egyet sem regisztráltak, holott jelentős részük Afganisztánból és Pakisztánból érkezett, vagyis lehetetlen, hogy korábban ne léptek volna uniós országba.
Magyarország e miatt a helyzet miatt is döntött úgy, hogy védelme érdekében ideiglenes kerítést épít a magyar–szerb határon – fejtette ki, aláhúzva, hogy az embercsempész-hálózatok felderítésére is nagy figyelmet fordítanak. Tájékoztatása alapján Ausztria, Szerbia és az Europol segítségével eddig több mint 600 embercsempész-csapatot fogtak el, akik helyére azonban mindig újak érkeznek, hiszen tagjaik egy-egy akcióval sokszor éves fizetésük többszörösét kereshetik meg.
A belügyminiszter elmondta, Magyarország technikai és személyzeti segítséget ad a macedón–szerb határ védelmére, emellett a szerb határőrséget jelenleg 40 osztrák határőr segíti, akikhez hamarosan 80 német rendőr is csatlakozik.