Szabálytalanságokat talált az ÁSZ az orvosi kamaránál

A MOK 2010–2012-ben 47 millió forint államháztartási támogatásban részesült.

2015. 06. 04. 10:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ÁSZ csütörtökön az MTI-vel azt közölte: a MOK 2010–2012-ben 47 millió forint államháztartási támogatásban részesült, így az ÁSZ-törvény felhatalmazása alapján erre az időszakra gazdálkodási tevékenységének egésze ellenőrizhetővé vált.

Az ellenőrzés megállapította, hogy a MOK csak részben alakította ki a jogszabályi előírásoknak megfelelő belső szabályozási rendszerét. A szakmai kamara egészének vagyoni-pénzügyi helyzetére vonatkozó éves beszámolót elkészítette, de a 2011. évi beszámolót az országos hivatal vezetője nem terjesztette az országos küldöttgyűlés elé – olvasható a közleményben.

Az ÁSZ megállapította: a közérdekű adatok közzétételére vonatkozó kötelezettségének a MOK szintén csak részben tett eleget. 2011-2012-ben a tagok nyilvántartott személyes adatait a céltól eltérően, az érintettek előzetes hozzájárulása nélkül a kamara belső szervezetrendszerén kívülre is továbbították – írták.

A MOK a támogatásokkal történő elszámolás érdekében nem alakított ki elkülönített nyilvántartási rendszert, azokkal határidőn túl számolt el és nem teljesítette a 2011. évi támogatási szerződésben foglaltakat. Nem rendelkezett az elszámolásokat alátámasztó bizonylatok hiteles másolatával sem – közölte a számvevőszék. Kitértek arra, hogy a MOK két gazdasági társasága tekintetében a döntési jogosultságokat meghatározta, ám az egyik társaságnak nyújtott tagi kölcsönről nem készült a számviteli törvény előírásainak megfelelő bizonylat, hiányzott a visszafizetés feltételeit tartalmazó dokumentum.

Az ÁSZ megállapította: az országos hivatal nem készített szervezeti-működési, ügyrendi szabályzatot. Gazdálkodási szabályzatait hiányosan készítette el, azok tartalma részben felelt meg az előírásoknak. A ráfordítások elszámolásánál a könyvviteli bizonylatok nem feleltek meg teljes körűen a számviteli törvény kitételeinek. Az ellenőrzött időszak teljes tartama alatt vagy időszakosan a területi szervezetek csaknem egyharmada nem rendelkezett érvényes szervezeti és működési szabályzattal, mintegy fele elnökségi ügyrenddel, valamint érvényes számviteli politikával, illetve az ahhoz kapcsolódó szabályzatokkal – írták. A szabálytalanságok miatt az ÁSZ a MOK elnökének, az országos hivatal, valamint a területi szervezetek elnökeinek is fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapján intézkedési tervet kell készíteniük.

A MOK minden, Magyarországon működő orvos érdek-képviseleti köztestülete, amely a törvényben meghatározott feladatait országos és területi szervei útján látja el. 2011-től a kamarai tagság kötelező az orvosoknak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.