Tűrőképességük határán a Homokhátságon élők

Mórahalom polgármestere szerint egy népvándorlás frontvonalában vannak.

MTI
2015. 06. 28. 11:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Mórahalmon és a környékbeli településeken, az „illegális migráció frontvonalában élők” egyetlen alkalommal sem tagadták meg a segítséget a rászorulóktól – mondta a Csongrád Megyei Közgyűlésben képviselőként is dolgozó politikus a homokháti kisvárosban tartott sajtótájékoztatóján.

A polgármester úgy fogalmazott, ez már nem menekültügy, hanem népvándorlás, amelynek a frontvonalában vagyunk, és ilyen teher mellett sajnos már nem lehet a normális életviszonyokat fenntartani.

Európa kapui tárva-nyitva állnak, ennek az a következménye, hogy kontroll és szabályozás nélkül áramlanak az illegális bevándorlók a kontinens belseje felé – mondta Nógrádi Zoltán, aki szerint ezzel azt üzeni Európa, hogy korlátlanul képes befogadni más földrészekről, más országokból érkező bevándorlókat.

Azok, akik sikeresen átjutottak illegálisan a határokon, azt üzenhetik az otthon maradottaknak, hogy nyugodtan elindulhatnak, mert Európa befogad „szabály és rend nélkül” mindenkit és el is tudja látni ezeket a tömegeket – közölte a politikus.

Nógrádi Zoltán sajnálatosnak nevezte, hogy ez a mindennapi életet, biztonságot érintő kérdés egyesek számára pártpolitikai témává vált. Az MSZP és a DK azt hangoztatja, hogy nincs menekültügy, migrációs kérdés, ezzel azt mondják, hogy amit „mindennap megélünk, amivel szembe kell néznünk, az hazugság” – tette hozzá.

A polgármester szerint ez felháborítja a Homokhátságon élőket, és egyben az az üzenete is van, hogy az MSZP és a DK pártpolitikai alapon nem védi meg őket ettől az új népvándorlási hullámtól és nem hajlandó tudomásul venni a segélykiáltást.

Nógrádi Zoltán bírálta szegedi polgármestertársát, Botka Lászlót (MSZP), amiért azt nyilatkozta, „semmiféle problémát nem jelent a térségnek és így Szegednek sem” az újkori népvándorlás miatt kialakult rendkívüli helyzet. Szeged polgármesterének segítő kezet kellene nyújtania a térségben élőknek és a többi, kisebb település polgármesterének, hogy együtt küzdhessenek meg ezzel a helyzettel – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.