Vizsgálóbizottság alakul a Gripen-balesetek kivizsgálására

Minisztériumtól független közlekedésbiztonsági szervezetek is vizsgálódnak majd.

MTI
2015. 06. 29. 10:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hende Csaba közölte, a múlt pénteken felállított testület feladata az is, hogy javaslatokat tegyen a szükséges és lehetséges intézkedésekre. Hozzátette, hogy a balesetek körülményeit vizsgálják azok a minisztériumtól független közlekedésbiztonsági szervezetek is, amelyeknek a törvények értelmében ez a feladatuk.

A politikus kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a balesetek, a két gép kiesése befolyásolja a haderő képességeit, ezért intézkedéseket kell tenni annak érdekében, hogy minél hamarabb sor kerüljön a két, remélhetőleg csak ideiglenesen repülésképtelen Gripen vadászgép pótlására. Ebben a helyzetben tárgyalásokat folytatnak svéd partnereikkel – mondta Hende Csaba.

A magyar légierő egyik Gripen vadászgépe május 19-én Csehországban túlfutott a leszállópályáján és összetört, egy másik Gripen pedig június 10-én Kecskeméten az orrfutó hibája miatt a hasán szállt le. A pilóták mindkét esetben katapultáltak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.