Lopott bankkártyákkal élnek vissza

Budapest belvárosában számos éjjel-nappali üzletben és dohányboltban már nem lehet érintéssel fizetni.

Sütő Dániel
2015. 07. 29. 14:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két legnagyobb kártyakibocsátónál különbözően nevezték el ezt a technológiát: a MasterCardnál PayPassnak, a Visánál pedig PayWave-nek hívják (előbbi Magyarországon jobban elterjedt – a szerk.). Az ilyen funkciójú chippel ellátott bankkártyákkal úgy lehet fizetni, hogy egyszerűen a terminálhoz érinti a vevő a kártyáját, és 5000 forintos értékhatárig nem kér PIN kódos azonosítást a kártyabirtokostól.

– Rendszeresen próbálkoztak nálunk lopott kártyákkal, ezért döntöttünk végül amellett, hogy a paypassos terminált „parkolópályára tesszük” – magyarázta lapunknak az egyik nemzeti dohánybolt üzletvezetője a VII. kerületi Dohány utcában. – Előfordult, hogy egy fiatalember több üveg drága szeszes italt is szeretett volna vásárolni, de tételenként akart fizetni. Amikor pedig végül a számla meghaladta az 5000 forintot, és PIN kódot szerettünk volna kérni tőle, kérdezés nélkül kikapta a leolvasóból a kártyát, és már ment is kifelé az üzletből. De nem csak nálunk történt ilyesmi – mondta a hölgy, és egy közeli éjjel-nappaliba irányított, ahol a pénztárnál már egy A4-es papíron olvasható közleményben hívták fel a vásárlók figyelmét arra, hogy a sorozatos visszaélések miatt a paypassos/paywave-es kártyákat csak hagyományos úton tudják használni a vevők.

– Ugye, azt senki sem gondolja, hogy az ilyen alakok csak azért nem tudják a náluk lévő kártya PIN-kódját, mert elfelejtették? – tette fel a költői kérdést a bolt egyik dolgozója. – Amennyire az ide befutó hírekből tudom, ezek a kártyák általában gyanútlanul szórakozó részeg fiataloktól származnak, gyakran külföldiektől. Persze ez nem azt jelenti, hogy másként nem juthattak hozzá, de itt a belvárosban, ahol egymást érik a szórakozóhelyek, ez a legvalószínűbb. Ezeken a helyeken egyébként nagyobb sikerrel tudják kihasználni az „összevadászott” kártyákat, ugyanis nagyobb a pörgés, kisebb eséllyel tűnik fel valakinek, hogy mondjuk magyarul kéri az italt a pultnál, de egy idegen név van a kártyán. Nálunk kísérletet tett már mindenféle ember egyébként lopott kártyával, a csinos fiatal lányoktól kezdve a rossz arcú figurákig – magyarázta a boltos hölgy. Felvettük a kapcsolatot a MasterCarddal, hogy megérdeklődjük, tudnak-e róla, hogy sok helyen azért szüntették meg az egyérintéses fizetéshez szükséges bankkártya-leolvasókat, mert rengetegen élnek vissza vele, de diplomatikusan kitértek az érdemi válaszadás elől.

– A lopott/vesztett kártyákkal történő visszaélések elkerülése érdekében azt javasoljuk a kártyabirtokosoknak, hogy ha kártyájuk elveszett vagy ellopták, azonnal tiltsák le azt a kártyát kibocsátó bankjuk ügyfélszolgálatán, így minimalizálható a káresetek esélye – válaszolták kérdésünkre a MasterCardnál. – Szabályaink szerint a PIN kód-bekérés az egyérintéses fizetésnél minden esetben a magyarországi érintőkártyás értékhatárhoz, vagyis az ötezer forintos limithez van kötve: e fölött kötelező a PIN-kód megadása, a limit alatt pedig nem szükséges. Ezenfelül a kártyát kibocsátó bankok különböző tranzakciós limiteket is beállíthatnak az egy érintéssel történő fizetéshez, amelyről az adott kártya kibocsátója tud felvilágosítást adni – írták megkeresésünkre.

Mint azt megtudtuk, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai szerint a Magyarországon kibocsátott fizetési kártyáknak már több mint 44 százaléka – 3,9 millió – egy érintéssel működő. Az MNB statisztikáiból az is kiderül, hogy a 77 ezer hazai fizikai elfogadóhelyen üzemelő 95 ezer POS terminál több mint felénél – 49 ezernél – már lehet érintőkártyát használni. Ennek eredményeként az egyérintéses fizetési funkcióval rendelkező terminálok száma 7,5 százalékkal emelkedett az előző év utolsó negyedévéhez képest. A MasterCard szerint a paypassos kártyák semmivel sem hordoznak magukban nagyobb kockázatot. Úgy fogalmaztak: az érintőkártyák technikailag azonos szinten állnak, mint a korábbi chipkártyák. Sőt, az érintőkártya a fizetéskor ki sem kerül a kártyabirtokos kezéből, hiszen a kártyabirtokos maga végzi el a fizetést a terminálon. A véletlen fizetéstől sem kell tartani, hiszen az egyérintéses kártyának rendkívül közel kell kerülnie a pénztári terminálhoz ahhoz, hogy az engedélyezés elkezdődjön. De az általunk megszólaltatott üzletekben továbbra is a fiókokban maradnak az egyérintéses kártyaleolvasók.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.