Mária Rádió: az ima nyitott fülekre talált?

Míg a hallgatók a rádió fennmaradásáért és a budapesti sugárzás folytatódásáért imádkoznak, a médiahatóság elnöke levelet küldött nekik.

2015. 07. 26. 5:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még egy hete sem indult el a Mária Rádió megmentésére indult hallgatói imalánc, máris reménykeltő híreket kapnak az adó kedvelői: az imahadjárat és petíció internetes felületén ugyanis megjelent a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének közleménye, amely a rádió további budapesti sugárzásának reményével kecsegtet.

Gyorsan fussuk át a történetet!

A 2006 januárja óta a magyar fővárosban is fogható Mária Rádió budapesti frekvenciaengedélye (94,2 MHz) tavaly ősszel lejárt, ezt pályázták meg újra Szabó Tamásék és a működtető FM 4 Rádió Kft. A döntnök Médiatanács a három aspiráns közül a Mária Rádiót hozta ki győztesnek, ám az egyik versenytárs a bíróságon megtámadta a tanács határozatát, és nyert is, így augusztus 19-én a 94,2-n a nonprofit alapon működő, keresztény adónak el kell hallgatnia ezen a sávon, a helyén a Műsor-hang Zrt. indíthat adást. A Médiatanács nem emelt kifogást a bíróság tanácsi döntést felülíró határozatával szemben, Szabó Tamás rádióelnök pedig úgy határozott, szintén nem fellebbez a bíróságon, mondván, „a vallásos ember nem így gondolkodik”. Szabóék ehelyett nagyszabású imaláncot kezdeményeztek azért, hogy a Médiatanács tagjai megtalálják a megoldást a Mária Rádió további budapesti sugárzására. Az imalánccal egyidejűleg egy nyílt levelet is közzétettek az interneten – Karas Monika NMHH-elnöknek címezve –, amelyet e helyütt bárki aláírhatott, s a mai napig is megteheti ezt. A levélben arra hívják fel a figyelmet, hogy a rádió sok ezer kereszténynek lelki tápláléka.

Szabó Tamás elnök a hallgatóknak kiküldött e-mailben még markánsabban fogalmazta meg a Mária Rádió budapesti sugárzásának nehéz helyzetét („ a Mária Rádió nem emberi mű, ez Mária rádiója”), amit sokan a jó és a rossz harcaként fordítottak le magukban a budapesti ítéletről értesülve, erről árulkodott a megannyi facebookos közzététel is, amivel kapcsolatban azonban a rádióadó vezetője az MNO-nak egyértelműen fogalmazott, nem kell a helyzetbe ilyesmit belelátni.

Szabó akkor még nem tudta, hogy az NMHH elnöke hamarosan személyesen reagál az internetes levél – péntek délutáni állás szerint – mintegy 8500 aláírójának. Karas Monika válaszáról a hatóság külön is értesítette az MNO-t. Az elnök asszony írásában töviről hegyire ismertette az eljárás eddigi menetét, majd jelezte, az adó Budapest környéki területeken 9 sávban is ingyenesen sugározhat jelenleg, ezenkívül van 9 további frekvenciája az ország más tájain.

„A Médiatanács ismeri és elismeri a rádióknak a társadalom építésében és a közösségek összetartásában betöltött jelentős szerepét, éppen ezért Magyarországon jelenleg 44 közösségi rádió és 28 kisközösségi rádió működik, amelyeknek nem kell médiaszolgáltatási díjat fizetniük a rádiós frekvencia használatáért, a testület ezzel is segíti működésüket, fenntartásukat. Ezenkívül a Médiatanács a rádiók – köztük a Mária Rádió – működését számos eszközzel támogatja: pályázatok útján pénzügyi támogatást nyújt a műszaki feltételeik javításához, fenntartásához, hozzájárul a mindennapi működés költségeihez, valamint műsorkészítési kiadásokat is finanszíroz. E pályázatokon a Mária Rádió is számos esetben sikerrel indult” – írja Karas, folytatva: a rádiós frekvencia korlátozottan áll rendelkezésre, ezért írja elő a médiatörvény, hogy időközönként a sokszínűség biztosítása érdekében új pályázatok kiírásával biztosítani kell mindenki számára, hogy a pályázaton indulva rádiózás lehetőségéhez jusson.

A Mária Rádió, mint felidézi, az adott frekvenciát sok-sok évig használhatta, a jelenlegi versenyben pedig lehetősége volt ismét pályázni. A bíróság döntése szerint a benyújtott pályázata alulmaradt a versenyben, ezért kell beszüntetnie adását az eddigi frekvencián. A Médiatanács azonban – az eddigiekhez hasonlóan – a jövőben is „keresi a lehetőségét, hogy a fellendülést mutató rádiós piac igényeit kielégítve további olyan frekvenciákat találjon, melyek pályáztatásával széles társadalmi rétegek, közösségek igényeit kielégítő rádiós adások indulhatnak. Ezeken a pályázatokon természetesen a Mária Rádió is egyenlő esélyekkel, jogszerű és méltányos elbírálást remélve indulhat” – zárja a Mária Rádió hallgatói számára reménykeltő sorait Karas Monika.

A recept tehát adott: a Mária Rádiónak figyelnie kell a pályázatokat, indulni rajtuk – és nem nem hibázni.

A hallgatók imádsága tehát folytatódhat, maga részéről Karas Monika köszöni is.

Szabó Tamás az MNO-n keresztül kéri a hallgatókat, csüggedés helyett inkább hallgassák az adót az interneten, s hozzáférhető több budapesti kábelrendszeren keresztül is, illetve a Digi műholdján át és mobilapplikáció segítségével egyaránt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.