Norvég Alap: tovább egyeztetnek

Erről brüsszeli találkozójukon döntöttek a donorállamok és a magyar fél szakemberei.

Győr Ágnes
2015. 07. 24. 3:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Norvég Alap ügyében újabb egyeztetésről döntöttek a felek Brüsszelben – tudta meg lapunk a budapesti norvég nagykövetségtől. Arild Moberg Sande megbízott ügyvezető a norvég külügyminisztérium nevében leszögezte, a június 23-án lezajlott megbeszélés azzal az elhatározással zárult, hogy lesz folytatása, arról azonban, hogy erre mikor kerül sor, még nem döntöttek. A Miniszterelnökség korábban azt közölte, hogy Vidar Helgesen, az EU-ügyekkel foglalkozó norvég miniszter május 26-án levelet írt Lázár Jánosnak, s javaslatot tett arra, hogy egy szakmai, felső vezetői szintű találkozón a két ország tekintse át a részlegesen befagyasztott norvég alap kapcsán az együttműködési kérdéseket. Tegnap a tárca lapunknak nyitott és konstruktív hangvételűnek nevezte a Brüsszelben lezajlott „technikai szintű\" egyeztetést s hozzátették, benyomásuk szerint a magyar félnek és a donor országoknak is az a célja, hogy minél hamarabb megállapodjanak.

Ismeretes, Lázár János 2014 áprilisában levélben fordult a norvég kormány fejlesztésekért felelős tagjához, sérelmezve, hogy az Norvég Civil Támogatási Alap támogatásait egy, szerinte az LMP-hez szorosan kötődő szervezet, az Ökotárs Alapítvány vezetésével osztják szét Magyarországon. A Miniszterelnökség tavaly májusban kérte fel a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi) a norvég alap felhasználásának teljes körű vizsgálatára. Az átfogó vizsgálat célja az volt, hogy tisztázzák, megáll-e az a magyar kormányzati gyanú, miszerint a norvég alap hazai felhasználásakor áttételesen politikai vagy hozzájuk szorosan kötődő civil szervezeteket támogattak. Ötvenöt kedvezményezett közül huszonegy esetében egyértelmű kapcsolat volt kimutatható a kedvezményezett és valamelyik lebonyolító szervezet vezetői, munkatársai vagy a pályázatok bírálatában részt vevő külső emberek között.

Az ügyben büntetőfeljelentés született, majd jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanúja miatt rendőrségi nyomozás indult, és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a támogatószervezetek budapesti irodáiban házkutatást tartottak. A Kehi feljelentése alapján decemberben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága is elrendelte a nyomozást költségvetési csalás gyanúja miatt. Ezzel egyesítették a korábban elrendelt nyomozásokat, amelynek határidejét legutóbb májusban hosszabbították meg.

A norvég kormány 2014. május 9-én függesztette fel a Norvég Alapból Magyarországnak nyújtott támogatások folyósítását (a Norvég Civil Alap kivételével – a szerk.). A Kehi-jelentéssel kapcsolatban pedig úgy fogalmaztak, nem fogadják el a hivatal vizsgálatának megállapításait.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.