Az adatvédelmi hatóság szerint megfelelően jártak el

Külön táblázatokban tárolták az adatokat.

MTI
2015. 08. 13. 11:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Péterfalvi Attilához Harangozó Tamás országgyűlési képviselő, az MSZP frakcióvezető-helyettese fordult június 18-án, sérelmesnek tartva a Miniszterelnökség adatkezelését a nemzeti konzultáció során. A NAIH elnöke – ahogy az a Harangozó Tamásnak csütörtökön írt leveléből kiderül – személyesen ellenőrizte a Miniszterelnökség adatkezelését, és ennek során megkapta a személyes adatok megsemmisítéséről szóló, augusztus 5-én kelt jegyzőkönyvet.

A konzultációs kérdőíveket minden választásra jogosult állampolgár kézhez kapta, ez körülbelül nyolcmillió embert jelent. Orbán Viktor a konzultáció eredményéről a Tusnádfürdőn elhangzott beszédében úgy fogalmazott, a magyar emberek több mint kétharmada a saját élete szempontjából fontosnak tartja a terrorizmus térnyerésének kérdését. Erre reagálva az Együtt közleményében azt írta, felhívnák a miniszterelnök figyelmét, hogy „Magyarországon több millió normális gondolkodású ember is él”. A DK-s Gréczy Zsolt pedig úgy vélekedett, mivel „a nemzeti konzultációnak nevezett hazugságra” kiküldött nyolcmillió kérdőívből egymilliót küldtek vissza, nyilván ezt az egymillió embert tekinti Orbán magyarnak – ezzel Magyarország kilenctizedét „laza mozdulattal kiiktatva a nemzetből”.

Pápay György írását itt, Szerető Szabolcs vezércikkét itt olvashatja.

A Miniszterelnökség arról is tájékoztatta Péterfalvi Attilát, hogy az informatikai rendszerében „az internetes konzultáció megszüntetéséig (2015. július 23-áig) elkülönítetten tárolta a személyes adatokat és a véleményadatokat”, azaz külön táblázatban kezelte a személyes adatokat és a konzultációs kérdésekre adott véleményadatokat.

A különválasztott táblázatok nem tartalmaztak semmilyen olyan jellegű adatot, amely alapján utólag össze lehetett volna párosítani a személyes adatokat a véleményadatokkal – jegyezte meg Péterfalvi Attila.

A rendelkezésére álló információk alapján megállapítható, hogy a Miniszterelnökség a különböző adatbázisok elkülönített tárolása és az adatok törlése során a hatályos adatvédelmi követelményeket betartva járt el – írta a NAIH elnöke.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.