Bővítették a röszkei hangárt

A röszkei regisztrációs ponton újabb sátrakat húztak fel, mert az ezer fő befogadására alkalmas létesítmény még rövid távon is kevés lesz.

Gidró Kriszta
2015. 08. 29. 12:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valamivel kevesebb mint kétezer, összesen 1896 illegális bevándorlóval, köztük 375 gyermekkel szemben intézkedtek csütörtökön – közölte Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken. A legtöbb embert ezúttal is Röszke külterületéről állították elő, többségük szír, afgán és pakisztáni állampolgárnak vallotta magát. Tegnap napközben folyamatosan sétáltak a Horgos felőle Röszke irányába vezető vasúti sínen a menekültek, de munkatársunk ismét sok határsértőt látott Ásotthalom térségében. Érdekesség, hogy az utóbbi helyszínen, ahová a kerítés megbontása vagy átmászása után lehet eljutni, csak fiatal férfiakat láttunk, míg Röszke mellett rengeteg volt a nő és a gyermek.

A röszkei regisztrációs ponton újabb sátrakat állítottak fel. Az eddig ezer ember befogadására alkalmas létesítmény ugyanis rövid távon sem elegendő a már bőven napi ezerötszáznál is nagyobb létszámban érkező határsértőknek.

Tegnapra csökkent a nyomás a szegedi vasútállomáson is, már nem indítottak különvonatot, csak a menetrend szerint közlekedő szerelvényhez csatoltak külön vasúti kocsit. A vonathoz rendőrök kísérték fel a migránsokat.

A térségben élők a hét végén ismét a határsértők számának növekedésére számítanak, az elmúlt hetek tapasztalata ugyanis az, hogy szombaton és vasárnap többen érkeznek, mint a hétköznapokon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.