Bűncselekmény gyanújába keveredhetnek a taxisok

Már több autót lefoglaltak.

Horváth Csaba László
2015. 08. 19. 3:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a taxis nem igazoltathatja potenciális utasát – így a bevándorlót sem –, megkérheti, hogy igazolja, jogszerűen tartózkodik-e Magyarországon. Ha az utas ezt megtagadja, a taxisnak nem kötelessége elvállalni a fuvart – közölte tegnap az Országos Rendőr-főkapitányság. A rendőrség tájékoztatása szerint a taxis akkor nem követ el bűncselekményt, ha az engedélyében meghatározott szolgáltatás alapján szállít migránst, ugyanis az embercsempészet és az illegális tartózkodás elősegítése csak szándékosan követhető el. Ezt pedig eljárás keretében kell tisztázni.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közölte, más körülmények is utalhatnak arra, hogy a szállítást megrendelők illegálisan tartózkodnak az országban, így például az, ha határ menti területre kérik a taxit, vagy nem konkrét címre kérik a szállítást. Kiemelték: embercsempészést az követ el, aki az államhatár átlépését a jogszabályok megszegésével elkövetőknek szándékosan segítséget nyújt. Ilyen esetben a segítségnyújtás bármilyen formája megvalósítja a bűncselekményt, így az államhatárra, az államhatárról vagy az annak közelébe történő szállítás is.

A taxisofőrök többsége viszont inkább nem kockáztat, ugyanis automatikusan eljárás alá vonja őket a rendőrség, ha felvetődik a gyanúja, hogy bevándorlókat szállítanak – mondta lapunk kérdésére az Országos Taxis Szövetség elnöke. Metál Zoltán szerint vannak olyanok, akik szándékosan, a könnyű pénzszerzési lehetőség miatt tudatosan szállítottak bevándorlókat, de többen önhibájukon kívül keveredtek bonyodalomba. Elmondta, számos alkalommal a rendőrség a taxis járművét is hónapokra lefoglalta bűnjelként, ez esetben pedig a sofőrök dolgozni sem tudtak. Metál Zoltán megemlítette, problémás, hogy sem a rendőrség, sem a bevándorlási hivatal nem tájékoztatott arról, hogyan kell kinéznie egy hiteles, ideiglenes tartózkodási engedélynek, amelynek felmutatásával nyugodtan szállíthatják a migránsokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.