A Szent István-bazilika előtti téren megtartott ünnepi szentmisén Erdő Péter arról beszélt, hogy a Magyarországra érkező emberek ezrei „új és új kérdések elé állítanak mindannyiunkat”.
Ma már mindenki elismeri, hogy hatalmas, nemzetközi méretű folyamatról van szó, amely „messze meghaladja akár az egyéni lehetőségeinket, akár országunk képességeit és méreteit” – mondta a bíboros. Olyan jelenséggel állunk szemben, amelynek teljes mélységét, okait, hatásait nem ismerjük, talán nem is tudjuk megismerni – fűzte hozzá.
De „amióta világ a világ és ember az ember, újra és újra szembe kellett néznie olyan jelenségekkel, amelyeket nem ismert és nem értett teljesen”. Mégis cselekednie kellett, és az élet sokszor nem ad gondolkodási időt – hangsúlyozta Erdő Péter. Szent István király Imre herceghez írt Intelmeiben „csodálatos, harmonikus rend képét rajzolja fel”. A katolikus hit megtartásáról, az egyházról, a főemberek és a katonák becsben tartásáról, az igazságosság és a béketűrés tiszteletben tartásáról beszél. Ezután tér ki a vendégekre és a jövevényekre, az irántuk való jóindulatra, és figyelmezteti fiát, nehogy lerombolja azt, amit épített. Egyszerre tartja tehát szem előtt a rendezett és igazságosan működő országot és a felelős, befogadó nyitottságot – emelte ki a bíboros.
Erdő Péter beszélt azokról az értékekről is, amelyek „a segítő szeretetet hosszú távon lehetővé teszik”. Ilyen értéknek nevezte a családot, mert „ott tanulunk meg egymásra figyelni, ott tanuljuk meg, hogy rá vagyunk utalva egymásra”.
„Mai korunk sokszor arra csábít, hogy szétszórtak, önzők legyünk és elszigetelődjünk egymástól. De az igazi közösségre és a meghittségre mégis mindenki vágyik. Kell tehát a jó család azért is, hogy szeretettel tudjuk fogadni azt, akitől esetleg az élet megtagadta, hogy családhoz tartozzék” – fogalmazott.
Ilyen érték a nemzet, az a közösség, amely átadja a nyelvet, a kultúrát, a történelmi tapasztalatokat, és amely „saját zsenialitásával a maga módján tud szembe nézni az új és új kihívásokkal. Aki a saját értékeit ismeri és megbecsüli, az tudja tiszteletben tartani a másokét is” – mondta a bíboros.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!