Fél év alatt húszmilliót költöttek telefonra a tárcák

A külügyminisztérium vezetői mobiloztak a legtöbbet.

Markotay Csaba
2015. 08. 22. 7:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A minisztériumok vezetőinek telefonhasználatára az idei első fél évben csaknem húszmillió forintot költöttek – derül ki azokból a válaszokból, amelyeket az egyes tárcák a szocialista Mesterházy Attila írásbeli kérdéseire küldtek.

A legnagyobb összeg a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál volt, ott a tárca vezetőinek telefonköltsége januártól június végéig 6,8 millió forintot vitt el. Jelentős, 4,013 millió forint volt a mobilköltség a Miniszterelnökségen, amelyhez 21 085 forint vezetékes hívás költsége is járult. A harmadik a sorban az Emberi Erőforrások Minisztériuma 3,366 millió forint mobil-, illetve 31 057 forint vezetékestelefon-díjjal.

A Földművelésügyi Minisztériumnál csaknem 1,5 millió, míg a nemzetgazdasági és az igazságügyi tárcánál közel 1,2 millió volt ez az összeg. Egymillió fölötti féléves telefonköltsége volt a vezetőknek a Honvédelmi Minisztériumnál is. A fejlesztési tárcánál mindössze 677 134 forint volt a mobil- és 10 336 a vezetékes telefonok díja, a sort pedig a Belügyminisztérium zárja 513 841 forint mobiltelefon-költséggel, igaz, ott a vezetékes telefonokra viszonylag sokat, 58 563 forintot költöttek. A többi tárcavezető nevében is válaszoló Pintér Sándor kiemelte, a kormányzati takarékosság jegyében a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. üzemeltet kedvezményes tarifával kormányzati mobiltelefon-flottát, és az egyes tárcáknál a miniszter belső szabályzatban állapítja meg, hogy kinek jár térítés, és milyen.

Ugyancsak Mesterházy Attila kérdezett rá a tárcáknál nemrég arra, hogy mennyit költöttek az egyes minisztériumok vezetőik Facebook-oldalára, fotózására, továbbá kommunikációs képzésére. A válaszokból kiderült, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetőinek nincs hivatalos Facebook-oldaluk, a tárca alkalmazásában pedig két fotós van, akik a diplomáciai eseményeken fényképeznek, és ezeket a médiumoknak ingyenesen átadják. A Földművelésügyi Minisztériumnál munkaszerződéssel alkalmaznak egy fotóst havi bruttó 380 ezer forintért, a belügyi tárcánál viszont nem költenek sem a vezetők Facebook-oldalára, sem nyilvános szerepléseik fotózására, ahogy a Miniszterelnökségen sem volt „ilyen jellegű” kifizetés. Az Igazságügyi Minisztérium havonta 350 ezer forintot költ vezetői nyilvános szerepléseinek fotózására – áll a hivatalos tájékoztatásban. Több tárca a feltett kérdésekre ugyanakkor azt a választ adta, hogy a megkötött szerződések listája az interneten megtalálható.

Ami a kommunikációs képzésre vonatkozó felvetést illeti, a fejlesztési, a külügyi, a honvédelmi, az igazságügyi, a nemzetgazdasági, illetve a belügyi tárca vezetői sem vettek részt ilyenen. A Miniszterelnökségen viszont fél év alatt csaknem 11 milliót költöttek kommunikációs képzésre két megbízási szerződés alapján, a földművelésügyi tárcánál pedig csaknem 3,4 millió forint kiadást jelentett ez. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt az egyetlen, amely erre a kérdésre azzal válaszolt a szocialista politikusnak, hogy a tárca által kötött szerződések listája a hivatalos kormányzati oldalon megtalálható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.