Hétfőtől ismét iható a víz mindhárom dél-somogyi településen

Barcson már pénteken, Drávaszentesen és Somogytarnócán pedig hétfőtől áll helyre a rend.

MTI
2015. 08. 14. 21:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közegészségügyi hatóság jóváhagyásával pénteken feloldották a szükségvízellátást Barcson, ahol 12 ezer ember fogyaszthatja ismét a vezetékes hálózatról az egészséges ivóvizet, a két másik – 340 vízbekötéssel érintett – településen pedig hétfőtől lehet ismét vezetékes vizet fogyasztani.

A szolgáltató megvizsgálja annak lehetőségét, hogy érvényesíthető-e jóváírás a díjakból az ellátási zavar időszakára. Hétfőig továbbra is tartálykocsikkal szállítják az ivóvizet a Barccsal szomszédos két településre.

Az ivóvíz baktériumos fertőzöttségéről július 29-én számolt be a Barcsmédia, akkortól szállították a településekre tartálykocsikkal az ivóvizet. A portálnak Varga Tibor, a Nagyatádi Járási Hivatal közegészségügyi felügyelője elmondta: a vízben talált baktériumok bélgyulladást, hasmenést okozhatnak. Takarításra mosdásra, mosásra, WC-használatkor továbbra is fel lehet használni, egyéb másra azonban csak 15 perces forralás után.

A DRV Zrt. kommunikációs referense aznap az MTI érdeklődésére elmondta: a szolgáltató a közegészségügyi hatósággal egyeztetve a legkisebb közegészségügyi kockázatot megelőzve döntött a szükségvízellátás elrendelése mellett. A vízminőség helyreállítása érdekében átmossák, fertőtlenítik a hálózatot.

Közölte továbbá, hogy az átmeneti időszakban három tartálykocsi reggel 8 és este 8 óra között folyamatos körjáratozással biztosítja a vízellátást. A tartálykocsiban lévő ivóvíz a kiváló minőségű drávagárdonyi vízműtelepről származik – tette hozzá.

Egy héttel ezelőtt Gyarmati Judit az MTI-t arról tájékoztatta: elvégezték a tározómedencék, a kutak fertőtlenítését, mosatását. Az ellenőrző vízmintavizsgálatok alátámasztják, hogy a víz minősége jelentősen javult, az ellátásbiztonság és a legkisebb közegészségügyi kockázat megelőzése érdekében azonban indokolt további technológiai és hálózati tisztítások elvégzése, valamint újabb ellenőrző vízminta vizsgálata.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.