Így akadályozná meg az albérleti árak elszállását az LMP

Albérletekről szóló törvényjavaslat benyújtását tervezi a párt.

MTI
2015. 08. 27. 12:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a közelmúltban felrobbant az albérleti piac, a fővárosban és néhány vidéki városban ugyanis néha több mint másfélszeresére emelkedtek az árak. Az LMP szerint mindezek miatt lakhatási válság alakult ki Magyarországon, ráadásul a magas albérletárak nagy szerepet játszanak abban is, hogy a fiatalok tömegével hagyják el az országot.

Schmuck Erzsébet szerint olyan új jogszabályra van szükség, amely a bérlőknek és kiadóknak szóló garanciák mellett – berlini és más nyugati példák alapján – akár meg is akadályozzák a bérleti díjak további emelkedését.

Az LMP emellett továbbra is szükségesnek tart egy szociális és közösségi bérlakásprogramot, amellyel akár már rövid távon is több ezer embernek épülhetne új otthon – fűzte hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.