Megtalálták újdonsült favoritjukat a szocialisták

Az MSZP megtalálta az embert, akit Orbán Viktor ellen indítana a következő választáson – írja az Index.

MNO
2015. 08. 15. 12:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A portál szerint a szocialisták egy kutatást rendeltek annak érdekében, hogy megmérjék, ki a legesélyesebb jelölt Orbán kihívójának, akiben megvan a potenciál, hogy kiüsse a Fideszt a hatalomból. Szerepelt a listán Kunhalmi Ágnes és Harangozó Tamás neve is, a felmérés mégis egy kevéssé ismert politikus, Tóth Bertalan frakcióvezető-helyettes, korábban pécsi alpolgármester nevét dobta ki.

A negyvenéves jogász imidzsét egy médiaszakemberekből, tanácsadókból és egy stylistból álló csapat építi, segíti szerepléseit, és megpróbálja megismertetni őt az országgal – állítja az Index szocialista forrásokra hivatkozva. Ugyanakkor erről formális döntést nem hozott az MSZP elnöksége – írják, és hozzáteszik, hogy az építkezés pártfogója a szocialisták egykori pénztárnoka, Puch László, aki egyébként az újdonsült favorit régi ismerőse.

A portálnak nyilatkozó pártelnök, Tóbiás József ugyanakkor tagadta, hogy bármilyen casting vagy döntési folyamat zajlana, és elmondta, az MSZP őszi kongresszusa dönt az előválasztásról, a kormányfőjelölt kiválasztásának módja jövőre áll össze, a jelöltnek pedig kampányolnia kell majd a választókerületekben.

Az Index megkérdezte Tóth Bertalant is, aki elmondta, frakcióvezető-helyettesként szeretne minél jobban teljesíteni, ezért vannak olyanok, akik kívülről segítik őt. Nincs arról szó, hogy eldöntötte, miniszterelnök-jelölt szeretne lenni – állította, és hozzátette, korai is lenne erről döntést hozni, sok idő van még a választásokig. A politikus közölte azt is, nem tud róla, hogy bármilyen kutatás készült volna.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.