Migránsoknak öltözött adóellenőrök csaptak le

Közben igaziakból sincsen hiány, kik közül egyre több ad be hazánkban menedékkérelmet.

MTI
2015. 08. 22. 9:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Némedi-Varga Éva alezredes az adóellenőrzéssel kapcsolatban elmondta: a 10 fős pénzügyőr csapat Szeged, Röszke, Mórahalom és Ásotthalom területén vizsgálódott, Csongrád megye azon településein, amelyeken a Szerbiából Magyarországra belépő bevándorlók tömegesen áthaladnak, és különböző szolgáltatásokat vesznek igénybe.

Idén augusztus közepéig háromszor annyi – 123 ezer – menedékkérelmet adtak be Magyarországon, mint tavaly egész évben – közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) a Magyar Hírlappal. A lap szombati számában azt írta, hogy a kérelmezők leggyakoribb indokként a származási országuk helyzetének romlását hozzák fel.

 

Januárban és februárban a menedékkérők meghatározó hányada Koszovóból érkezett Magyarországra, ezt követően a többségük már Szíriából, Afganisztánból, Pakisztánból és Irakból jött, az elmúlt három hónapban pedig az utóbbi négy országból való volt a kérelmezők 80 százaléka. Összességében Afganisztánból és Szíriából érkeztek a legtöbben Magyarországra.

 

Idén a menekültügyi hatóság nyolcvankét embert menekültként, 206-ot oltalmazottként, négyet pedig befogadottként ismert el. Nemzetközi védelmet közülük negyvenöt gyermek kapott: huszonkettőt menekültként, huszonhármat pedig oltalmazottként ismert el a magyar hatóság.

 

A nemzetközi védelemben részesítés leggyakoribb oka a vallási üldöztetés, valamint a származási országban kialakult háborús helyzet volt.

A migránsoknak álcázott „csapat” vendéglátó-ipari egységekben, kiskereskedelmi tevékenységet folytató gazdálkodóknál, valamint személyszállító szolgáltatást nyújtóknál tartottak próbavásárlást. Angolul beszélve, több esetben euróval fizetve vásároltak különböző termékeket, például élelmiszereket, ásványvizet.

Az ellenőrök 29 vizsgálatot végeztek, és 14 alkalommal tapasztaltak jogsértést. A próbavásárlások több mint felénél az eladók sem számlát, sem nyugtát nem adtak, ezenkívül az eurót jóval a piaci ár alatt, 200 forintos árfolyamon számították át. Két esetben taxiba szállt a „migránscsapat”, majd útjuk végén azt tapasztalták, hogy nem kaptak semmilyen bizonylatot. Egy benzinkútnál a pénzügyőröknek 200 forinttal számították át az eurót, míg a következő, szerb állampolgárságú vásárlónak már 300 forinttal.

A jogsértések miatt a pénzügyőrök eljárást indítottak, hiszen valamennyi szolgáltatás és áru ellenértéke – akár forintban, akár euróban – jövedelemnek minősül, azonban egyértelműen kiderült, hogy általában a migránsoktól származó bevétel után nem fizetnek adót.

Némedi-Varga Éva hangsúlyozta, hogy a NAV munkatársai továbbra is fokozottan ellenőrzik az érintett területeken a szolgáltatókat, hogy megakadályozzák az adóelkerülést és a tisztességtelen haszonszerzést.

Negyvenhat csoportban 1439 illegális bevándorlóval – köztük 209 gyermekkel – szemben intézkedtek a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén pénteken – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-vel. Szenti Szabolcs elmondta, hogy tizenegy olyan személyt állítottak elő, akik pénzért illegális bevándorlókat szállítottak a fővárosba. Az egyik esetben embercsempészektől több ezer eurót foglaltak le, amit azért kaptak, hogy eljuttassák Nyugat-Európába a bevándorlókat. A bűncselekmények elkövetéséhez eszközül használt járműveket lefoglalták. Az illegális bevándorlók ügyében idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség – mondta el a szóvivő.

Országszerte tiltott határátlépés miatt 1753 embert fogtak el a rendőrök, és 7 emberrel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás pénteken – közölte a Police.hu oldalon az ORFK.

Zavargásba torkollt szombatra virradó éjjel egy menedékkérőket befogadó szállás megnyitása elleni tüntetés a németországi Szászország tartományban. A Deutschlandfunk közszolgálati rádió jelentése szerint a Drezda melletti Heidenauban a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) felhívására tüntettek az ellen, hogy beköltöztessenek menedékkérőket egy 2013-ban bezárt, üresen álló barkácsáruházban kialakított szállásra.

Késő éjszaka, a békés felvonulás után több száz ember barikádot emelt az épülethez vezető úton, és kövekkel, üvegpalackokkal, petárdákkal dobálták meg a rendőröket. Az összecsapásban több rendőr is megsérült, a Deutschlandfunk tudósítója szerint egyikük az arcán szenvedett vágott sebet.

Az MDR regionális közszolgálati médiatársaság a hírportálján arról számolt be, hogy a zavargást rohamrendőrök számolták fel könnygáz bevetésével, és több embert őrizetbe vettek. Az összecsapásban nagyjából tízen sebesültek meg. A rendet hajnalra sikerült helyreállítani.

A menedékkérők első csoportját rendőri biztosítás mellett helyezték el a volt áruházban. A kétszintes, emeletenként nagyjából 3 ezer négyzetméteres épületben 600 menedékkérőnek alakítanak ki szállást.

A közepes méretű tartományok közé tartozó, 4 millió lakosú Szászországban az idén július végéig 14 500 menedékkérőt helyzetek el, ami csaknem háromszoros növekedés az egy évvel korábbi 4900-hoz képest. Csak júliusban 4000 menedékkérő érkezett a tartományba, és az utóbbi időszakban naponta két-háromszázan érkeznek.

A szövetségi kormány előrejelzése szerint a 16 tartományt együttvéve az idén elérheti a 800 ezret a menedékkérők száma, a tavalyi 202 ezer után.

A széles körben neonáci szellemiségű pártként számon tartott NPD elsősorban az ország keleti részén, az egykori NDK területén – például Szászországban – rendelkezik számottevő támogatottsággal.

A szövetségi törvényhozás felsőháza (Bundesrat) 2013-ban kezdeményezte a párt betiltását az alkotmánybíróságnál. A tartományi kormányok küldöttségeiből álló Bundesrat beadványa szerint az NPD ideológiája rokonságban áll a nemzetiszocializmussal, és a párt államellenes tevékenységet végez, aktívan szembehelyezkedik a demokratikus berendezkedéssel. Az alkotmánybíróság még vizsgálja az ügyet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.