Nem mondott le a hatszázmilliós kötbérről a BKK

Csúsznak a Széll Kálmán tér felújításával kapcsolatos munkák.

MTI
2015. 08. 27. 20:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BKK az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében az Együtt sajtótájékoztatójára reagált. A párt fővárosi elnöke, Pataki Márton azt mondta: különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt feljelentést tettek a rendőrségen, mert véleményük szerint a BKK a kivitelezői szerződés júniusi módosításánál gyakorlatilag lemondott csaknem 600 millió forintnyi kötbérről.

A tavaly novemberben megkötött szerződés szerint csütörtökig kellett volna befejezniük a kivitelezőknek az építkezés harmadik szakaszát, ám júniusban, amikor már látszott, hogy az eredeti ütemterv szerint nem valósulhat meg a beruházás, a BKK aláírt a kivitelezőkkel egy szerződésmódosítást, amelyben kitolták az átadási határidőket – közölte Pataki Márton.

A BKK közleményében felidézte: 2014. november 24-én kötöttek szerződést a nyertes ajánlattevővel, a közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt hét hónapos csúszással, s ez az egyes évszakokhoz igazodó teljesítések és időszakos technológiák változását okozta. A kivitelezőnek két nyári és egy téli időszak helyett két téli és egy nyári időszakban kellett volna megvalósítania a tér munkálatait. Ennek megfelelően az első szerződésmódosításra kizárólag a feleken kívül álló objektív körülmények alapján került sor, és ennek következtében megváltozott az eredeti véghatáridő.

A BKK Zrt. a szerződéskötés több mint hét hónapos elhúzódása ellenére a belső munkák átcsoportosításával és az építési folyamat átstrukturálásával négy hónapos időmegtakarítást ért el – emelték ki.

Úgy folytatták: jelenleg a hatályos kivitelezési szerződés második módosítását készítik elő, amelyre két, a feleken kívül álló, a szerződéskötéskor előre nem látható műszaki probléma miatt lesz szükség. Ennek következtében nem módosul a véghatáridő, kizárólag egyes munkák átcsoportosítását szolgálja. Az egyik műszaki körülmény a tér déli oldalán építés közben jelentkező, talajmechanikai eltérések miatt szükségessé vált extra cölöpözési és mélyalapozási, valamint szigetelési munkálatok áttervezése és elvégzése, a másik a metrókijárati épület szerkezetének bontásakor feltárt, a tervekhez képest jóval gyengébb tartószerkezeti oszlopok megerősítésének áttervezése és megépítése miatt adódott.

Hangsúlyozták: a kivitelezés alatt eddig nem merült fel olyan, szerződésszegésre okot adó körülmény (felróható késedelem, hibás teljesítés), amely alapján a BKK bármilyen kötbérigénnyel léphetett volna vagy léphetne fel a kivitelező vállalkozóval szemben – hangsúlyozták. Ennek megfelelően nem is lehetett kötbérigényről lemondani, így a hűtlen kezelés nem értelmezhető – írták.

A kivitelező számára a jelenleg érvényes szerződésmódosításban szereplő határidők az irányadók, az attól való eltérés esetén szabható ki kötbér. Amennyiben a kivitelező eltér a határidőktől, a BKK élni fog a késedelmi kötbér kivetésének lehetőségével – fűzték hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.