Népesedés: nő a születésszám, de így is 14 ezer a mínusz

Többen születtek, de még többen haltak meg 2015 első félévében, mint az elmúlt év hasonló időszakában.

MTI
2015. 08. 27. 8:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelentés szerint január–júniusban 44 167 gyermek született, ami 2 százalékos növekedés, ugyanakkor 68 483 ember halt meg, 7,8 százalékkal több, mint 2014 azonos időszakában.

Mindez azt jelenti, hogy az idei első fél évben 24 316-tal csökkent a magyar lakosság száma, vagyis gyorsult a fogyás üteme. Annál is inkább, mert ez az érték 4069-cel magasabb az egy évvel korábbi hasonló adatnál – közölte a KSH.

Jelentősen, 4,9 százalékkal nőtt 2014 első félévéhez képest a házasságkötések száma: 17 155 menyegző volt, ez a szám 805-tel haladta meg a bázisidőszak értékét.

A születések és a halálozások száma mindegyik régióban emelkedett, az újszülötteké a Dél-Alföldön és a Nyugat-Dunántúlon nőtt a legnagyobb mértékben (5,1, illetve 4,0 százalékkal), az elhunytaké pedig a Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon (12, illetve 9,3 százalékkal) – tartalmazza a KSH jelentése.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.