Sok doktorandusz nem jut el a képzés végéig

Katasztrofálisnak nevezte a doktori képzés helyzetét a felsőoktatásért felelős államtitkár.

MTI
2015. 08. 28. 21:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Palkovics László a Doktoranduszok Országos Szövetségének Nyári Tábora megnyitóján rámutatott: a PhD-hallgatók mintegy fele jut el a végszigorlatig, s mindössze 23-25 százaléka szerzi meg a doktori fokozatot, ez pedig sem a megfelelő egyetemi oktatói, sem a kutatói utánpótlás biztosítására nem elég.

Az államtitkár szerint sok oka lehet annak, hogy egy doktorandusz nem jut el a képzés végéig. Az egyik, hogy úgy tűnik, a tudományterületek jelentős részében a jelenlegi három év rövidnek bizonyul értékelhető, megvédhető eredmények felmutatásához, de sok esetben nem megfelelőek a képzőhelyek által biztosított feltételek, nagy a hallgatók, témavezetők leterheltsége, az ösztöndíj pedig sok esetben nem versenyképes a kezdő diplomások jövedelmével.

Palkovics László kitért rá, hogy a doktori képzés változásával kapcsolatos tervek a felsőoktatás átalakításának részeként, október 10-én kerülhetnek a kormány elé.

Elmondta: az elképzelések szerint a képzés ideje a jelenlegi három helyett 2+2+1 év lenne. A hallgatók az első két évben tanulnák a kötelezően teljesítendő tárgyakat, utána a doktori szigorlatot helyettesítő komplett vizsgát tennének. A következő két évben már doktorjelöltként, állami ösztöndíjjal a disszertációra készülnének, az utolsó egy évben pedig ösztöndíj nélkül, egy vállalatnál vagy egyetemen elhelyezkedve véglegesítenék azt.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a doktoranduszok európai viszonylatban is alacsony, valamivel több mint 100 ezer forintos havi ösztöndíját az első két évre vonatkozóan 50 százalékkal, a következő kettőben az eredeti összeg kétszeresére emelnék.

Palkovics László fontosnak nevezte a doktori iskolák egységes szabály- és minőségbiztosítási rendszerének kialakítását, valamint azt is, hogy a jó képességű hallgatóknak már a mesterképzésben, sőt a középiskolákban megkezdjék a tudományos kutatói munka felé orientálását.

A Doktoranduszok Országos Szövetségének Nyári Táborában 150 hazai és határon túli doktorandusz vesz részt, akik a három nap folyamán a doktori képzést érintő tervezett változásokról folytatnak eszmecserét, és tájékozódnak a képzésben rejlő lehetőségekről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.