Taxis élőkép a rászoruló nebulókért

Az 1350-es hívószámot mintázó sárga kocsik csak úgy világítottak a szürke kockaköveken.

MTI
2015. 08. 18. 18:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 1353-as adományvonal számjegyeit önkéntes taxisofőrök autóikból rakták ki a Szent István-bazilika előtti téren, hogy ráirányítsák a figyelmet az Ökumenikus Segélyszervezet ezer rászoruló gyerek beiskolázását támogató segélyakciójára – tájékoztatták az MTI-t kedden a szervezők.

Az akcióban részt vett Wolf Kati, az Iskolakezdés együtt! kampány arca; Lehel László, a Segélyszervezet elnök-igazgatója; Horváth Csaba, a Budapest Taxi ügyvezető igazgatója, valamint Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület polgármestere, aki az eseményen félmillió forintot ajánlott fel az önkormányzat nevében.

Az 1353-as adományvonalon egyetlen hívás vagy sms 250 forint adományt jelent, negyven hívásból így a szervezet már egy 10 ezer forint értékű tanszercsomagot tud összeállítani a rászoruló iskolakezdőknek.
Az Ökumenikus Segélyszervezet augusztus 13-án hirdette meg Iskolakezdés együtt! elnevezésű országos adománygyűjtését, azzal a céllal, hogy a segítség már az első becsöngetés előtt célba érhessen.

Mint közölték, a segítségben részesülő ezer gyermeket a segélyszervezet országos intézményhálózatának „látóköréből” választották ki, hogy mindegyikük személyre szabott és a szükséglete szerinti támogatást kaphasson.

A program keretében a hazai rászorulók mellett több száz kárpátaljai és erdélyi magyar gyermek kap beiskolázási segítséget. Az augusztusi segélyakció mellett az Ökumenikus Segélyszervezet idén is vállalja, hogy a célként kitűzött 1000 gyermek 10 ezer forint értékben történő támogatásához szükséges 10 millió forinton felül beérkező pénzből az intézményeinek felzárkózási programjaiban részt vevő, mintegy 300 diákot támogatja egész évben – olvasható a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.