A Nő az esély programot uniós forrásokból finanszírozták, és azzal a céllal indították, hogy segítsék 1000 roma nő szakmai képesítésének megszerzését a szociális és a gyermekjóléti szakmákban, illetve hogy támogassák a munkaerő-piaci elhelyezkedésüket. A projekt gazdája eredetileg az Országos Roma Önkormányzat volt, amellyel együttműködve az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézménye, a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) is besegített a munkában – olvasható az Index.hu cikkében.
A zárórendezvényre a Türr István Képző és Kutató Intézet írt ki közbeszerzést, amelyen a „projekt szellemiségéhez illeszkedő, pozitív üzenetet hordozó felső kategóriás helyszín” biztosítását írták elő a pályázóknak, valamint 10 milliós keretet adtak a szervezésre. A győztes cég végül 9 935 000 forintos ajánlatával győzött.
Az ünnepségen felszólalt Czövek Éva, a TKKI főigazgatója, Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, valamint Köpeczi-Bócz Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának azóta államtitkárrá előléptetett EU-fejlesztések koordinációjáért és stratégiákért felelős helyettes államtitkára is.
A projekt egyéb költségeivel kapcsolatban Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós szóvivője azt mondta: „messziről bűzlik” a Nő az esély program megvalósítása, amelynek során – szavai szerint – „a szegények ürügyén mulattak a résztvevők” – írta az MTI. A közelmúltban lezárult, 1,5 milliárd forintos projekt keretében átlagosan egymillió forint juthatott egy résztvevő képzésére – többségüket dajkának vagy gyermekfelügyelőnek tanították –, holott a képzési piacon ezek a tanfolyamok 50-60 ezer forintért érhetők el – mondta.
Emellett az ORÖ csaknem tízmillió forintért szerződött egy vállalkozóval öt úgynevezett érzékenyítő tréningre, amelyeket fürdővárosokban, például Harkányban, Mezőkövesden, Gyulán tartottak. Hadházy Ákos kifogásolta azt is, hogy rendezvényszervezésre összesen 25 milliót, míg a projekt menedzselésére 100 millió forintot fordítottak, így szerinte hat-hét ember nagyon jól megélt ebből.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!