Konkrét információkat sajnos nem mondhatok a mai ülésről, mert így szól a felügyelőbizottság (fb) ügyrendje, amit nem akarnék megsérteni – nyilatkozta lapunknak Nyikos László, a jegybank új felügyelőbizottságának egyik tagja. – Azt, hogy pontosan mely témákról tárgyaltunk, s mire jutottunk, a megegyezés szerint az elnök jogosult közölni. Annyit azonban elmondott Nyikos László, hogy a közvéleményt igencsak foglalkoztató kérdések kerültek napirendre.A szakember kifejezetten hasznosnak ítélte a pénteki ülést, ugyanis több közérdekű ügyben vizsgálat indításáról is döntöttek, az egyikre éppen az ő vezetésével kerül majd sor. Az ülésen kifejtette, a nem nyilvános információk körét túlságosan mereven kezelik. Véleménye szerint a meghívó például semmiféle titkot nem rejteget, nyugodtan nyilvánosságra lehetne, illetve kellene hozni. Sőt, Nyikos László a lehető legszélesebb körű nyilvánosság híve, ezért elképzelhetőnek tartana egy olyan megoldást, amelynek során a sajtó részt vehetne az ülés nyilvános részén, amelyen nem tárgyalnak minősített adatokról.A tegnapi ülésen szóba is hozta, hogy amint az országgyűlési bizottsági ülések nyilvánosak, úgy a jegybank fb-ülései is azok lehetnének. Érvei azonban süket fülekre találtak, így véleményével egyedül maradt a testületben. Ami nem csoda, hiszen a Jobbik által delegált Nyikoson kívül csak a kormánypártok jelöltjei ülnek a bizottságban.A bizottság tagjai mellesleg nem mindig ilyen finnyásak. Nem tiltakoznak például Papcsák Ferenc miatt, aki nemhogy fb-elnök, de az fb tagja sem lehetne. Nem rendelkezik ugyanis sem hitelintézeti, sem pénzügyi, sem számviteli kérdésekben kiemelkedő szakmai ismeretekkel, amit a tagsághoz a törvény előír.A felügyelőbizottság az MTI-hez eljuttatott szűkszavú közleményében az írta, hogy tudomásul vette a jegybank idei első hat hónapra vonatkozó mérleg- és eredménykimutatását, a jövőre nézve pedig derűlátó. Arról is döntött, hogy vizsgálatot indít az MNB által megvásárolt ingatlanokkal, valamint az alapítványok létrehozatalának jogszerűségével kapcsolatban. A vizsgálatok lezárását követően a testület tájékoztatást ad az ellenőrzés megállapításairól.
A fideszes Papcsákék titkolóznak
A nyilvánosság kizárásával zajlott le pénteken az MNB gazdálkodását ellenőrző felügyelőbizottsági ülés.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!