A Munka törvénykönyve módosítása a parlament elé kerülhet

A 2012-ben hatályba lépett új Mt. még fiatal törvény, a jogalkotás nem állt meg.

MTI
2015. 09. 23. 16:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hozzátette: a 2012-ben hatályba lépett új Mt. még fiatal törvény, a jogalkotás nem állt meg. Az elmúlt évek tapasztalatai, problémái nyomán módosítani kell a törvényt – jegyezte meg.Felidézte, hogy a kormány 2010-ben a gazdaság rendbetétele érdekében tíz év alatt egymillió adófizető munkahely megteremtését tűzte ki célul. Ezt több módon, direkt munkahely-teremtési támogatásokkal, a munkabérek terheinek csökkentésével, valamint az akkori rugalmatlan, bürokratikus munkaügyi szabályozás áttekintésével kívánta elérni – mondta.Az NGM főosztályvezetője szerint a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) a munkaadók és munkavállalók is felvetették a módosítás szükségességét, valamint az Európai Unió is megfogalmazott előírásokat, javaslatokat. A tavaszi tárgyalások során sikerült több ponton közelíteni a kormány, a munkaadók és a munkavállalók álláspontját. Emellett a módosítás kapcsán megvizsgálták a jogalkalmazást, a bíróságok munkáját, szakmai testületeket vontak be az Mt. módosításának előkészítésébe – mondta Jáczku Tamás. Azóta elkészült egy tervezet a törvénykönyv módosítására, amely jelenleg kormányzati egyeztetés alatt áll. Várhatóan októberben társadalmi egyeztetésre kerül a tervezet – tette hozzá.Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke elmondta: az új Mt. rendkívül kritikus pontja a munkavállalók egyéni jogainak szabályozása, de a kollektív jogokban is jelentős korlátozásokat tartalmaz. A kormány eredeti javaslatában egyebek mellett az szerepelt, hogy ne legyen felső korlátja a munkavállalók kártérítési felelősségének, míg a Mt.-ben négy, a kollektív szerződésben nyolchavi bérben maximálták – fejtette ki.Elmondta: a kutatásból kiderült, hogy a munkavállalók nem „vették annyira zokon” a Mt. módosítását, mint a szakszervezet előtte elképzelte. A Liga elnöke szerint ennek több oka van, egyrészt kevés idő telt el a bevezetése óta, valamint sok helyen nem is alkalmazták az új Mt. lehetőségeit, vagy már korábban is ezeket a szabályokat alkalmazták. Sok körülmény együtt eredményezte azt, hogy a munkavállalók mintegy húsz százaléka élte meg kedvezőtlenül az új Mt. bevezetését – mondta, hozzátéve, hogy emögött súlyos munkavállaló-ellenes trend húzódik. A kutatásnak nem szabad befejeződnie, további hatásvizsgálatra van szükség, jegyezte meg Gaskó István.Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége alelnöke elmondta: a felmérés megerősítette azt, amit a munkaadók az elmúlt két évben a mindennapokban tapasztaltak. Az új Mt. rugalmasabb keretet teremtett a vállalatok számára, miközben nem gyengültek a munkavállalók pozíciói, nem lett nagyobb a kiszolgáltatottság – vélekedett. Eredményesebbek lehettek a vállalatok mind a válságkezelés, mind a gazdasági növekedés területén, valamint valószínűleg hozzájárult az új munkahelyek teremtéséhez is – tette hozzá.Az MGYOSZ alelnöke kitért arra, hogy munkáltatói oldalról a törvény néhány passzusa finomításra szorul, egyebek mellett a többségi köztulajdonú cégekre vonatkozó komoly szigorítások és kötöttségek. Vélekedése szerint el kellene törölni ezt a rendelkezést, mivel az állami vállalatok is a piacon működnek, a versenyszférabeli cégekkel azonos feltételek illetik meg őket.Berke Gyula, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezetője, egyetemi docens hangsúlyozta: nehéz úgy törvényt alkotni, ha se a kormányzat, se a szakszervezetek, se a munkaadói oldal nem tud határozott elvárásokat megfogalmazni a kodifikációval szemben.A VKF-tárgyalások nyomán mindössze egy érdemleges kérdésben látszik, hogy a törvény „el van szúrva” – fogalmazott Berke Gyula. Egyedül abban alakult ki konszenzus, hogy a köztulajdonú munkáltatóknál alkalmazott, az általánostól eltérített rendelkezéseket ki kell venni a törvényből, jelentette ki.Elmondta: a kutatás megdöbbentően alacsony szakszervezeti szervezettségi adatot mutatott, vélekedése szerint az unióban ez valószínűleg egyedülálló. Kiderült az is, hogy ambivalensen állnak hozzá a munkavállalók a kollektív munkajogi intézményekhez, a szakértő ennél egyértelműbb pozitív hozzáállást várt.A zárókonferencia kapcsán kiadott tájékoztatás szerint a kutatás adatfelvétele során 2000 munkavállalót és 800 munkaadót személyesen kerestek meg a kérdezőbiztosok, további 5000 foglalkoztatott véleményét netes adatbázis segítségével gyűjtötték össze. Kiegészítő jelleggel 14 fókuszcsoport és 28 egyéni mélyinterjú készült, valamint a bírói gyakorlatokat, egyéni és kollektív munkaszerződéseket is elemeztek a szakértők. A kutatási körbe nem tartoztak bele a nem a Munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkaadók és munkavállalók, így például a közszférában foglalkoztatottak. A kutatás A munkáért! című projekt keretében készült, amelyhez összesen 1,6 milliárd forint európai uniós támogatást nyert el a Liga. A projekt négy pillérre épül: az új Munka törvénykönyve munkaadói és munkavállalói hatásvizsgálata, a kollektív szerződések kötésének elősegítése tanácsadással, a vállalkozók képzése, illetve a munka világát érintő témákban a fiatalok felkészítése tananyaggal. A hatásvizsgálat elérhető a Liganet.hu oldalon – olvasható a tájékoztatóban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.