Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint a bolgár gyanúsított – a már előzetes letartóztatásba helyezett társaival együtt – közreműködött 71 harmadik állambeli állampolgárnak a magyar–szerb határszakasz közeléből Magyarországon keresztül Ausztriába szállításában. A bíróság álláspontja szerint a 24 éves férfi megalapozottan gyanúsítható bűnszervezetben, a csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntettével.A szóvivő közölte: a szombatinál lényegesen szerényebb sajtóérdeklődés mellett, ám sokkal hosszabb ideig, több mint két órán át tartó zárt tárgyalás végén Zsebők Krisztina bíró a határozat indokolásában kifejtette, hogy a gyanúsított esetében – társaihoz hasonlóan – tartani kell a szökés, elrejtőzés, az eljárás jogellenes befolyásolása és a bűnismétlés veszélyétől is. Sárközy Szabolcs jelezte: az előzetes letartóztatást egy hónapra rendelte el a Kecskeméti Járásbíróság. Az MTI-nek nyilatkozva a szóvivő elmondta, hogy a tárgyalásról már bilincsben elvezetett gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be a döntés ellen.Csütörtökön a délelőtti órákban az osztrák A4-es autópályán egy teherautóban fedezték fel a holttesteket. A 71 migráns feltehetően Szíriából érkezett, halálukat valószínűleg fulladás okozta. A magyar hatóságok a szerb határ közelében még aznap elfogtak négy gyanúsítottat: egy 27 éves afgán, valamint egy 29, egy 30 és egy 50 éves bolgár férfit. A szombat este elfogott bolgár férfi az ügy ötödik gyanúsítottja. A Kecskeméti Járásbíróság szombaton helyezte előzetes letartóztatásba a már korábban őrizetbe vett embercsempészeket. Az embercsempészés bűntettét 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja a törvény, azonban ha bűnszervezetben követik el, 2-16 évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki a bíróság.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.