Bérkiegészítésért perelik a BKV-t a buszsofőrök

Van olyan buszsofőr, akinek 200 ezer forinttal tartozik a BKV, az összkövetelés 300 millió is lehet.

MTI
2015. 09. 22. 7:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke szerint a jegyellenőrzés pluszmunka, melyért plusz bér jár, ezt a szolgáltatás megrendelője, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is elismerte. Azonban a cégvezetés a jegyellenőrzés bevezetése óta eltelt három évből csak egyet ismer el.Az EKSZ szerint van olyan buszsofőr, akinek 200 ezer forinttal tartozik a BKV, az összkövetelés elérheti a 300 millió forintot is. A szakszervezet számításai szerint több mint kétezer munkavállaló lehet érintett az ügyben.Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója az EKSZ-nek küldött egy korábbi levelében azt írta: a BKK és a BKV is kötelezettséget vállalt a többletjuttatás kifizetésére. Bár azt is hozzátette, hogy ez csak azoknak a járművezetőknek adható, akik maradéktalanul teljesítik az első ajtós felszállási rendből adódó feladataikat.A buszsofőrök elmaradt, első ajtós jegyellenőrzésért járó bérkiegészítésének kifizetésére a szakszervezet pertársaságot alapított, amelyhez keddtől minden érintett járművezető csatlakozhat. Azt követelik, hogy az első ajtós jegyellenőrzés kezdetétől, 2012 májusától fizesse ki a cég a pluszmunka jutalékát és annak kamatait. A pertársaság keresetlevele még a napokban megérkezik a bíróságra – írja a Népszabadság.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.