A képviselők 151 igen szavazattal, 12 nem ellenében és 27 tartózkodás mellett fogadták el a Fidesz-KDNP tömeges bevándorlás kezelését célzó előterjesztésének sarkalatos, kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit. Igennel a kormánypártok és a Jobbik képviselői szavaztak, az LMP-sek és a függetlenek közül 7-en nem támogatták a javaslatot, a szocialista frakció és egy független képviselő pedig tartózkodott.
A törvénymódosítások eredményeként a migrációs válsághelyzetben feladatot kapó katonák sok tekintetben a rendőrökre vonatkozó szabályok alapján intézkedhetnek. Így például igazoltathatnak, elfoghatnak és előállíthatnak, átvizsgálhatják a ruházatot, csomagokat és járműveket, továbbá idegenrendészeti intézkedésben és határforgalom-ellenőrzésben is részt vehetnek, ezek során pedig kényszerítő eszközöket alkalmazhatnak.
A rendőrségnek emellett lehetősége nyílt, hogy a – a nemzetbiztonsági szolgálatokkal együttműködve – külföldi felderítő tevékenységet végezzen az államhatár rendjét veszélyeztető, valamint a terrorizmussal összefüggő cselekmények felderítésére, beleértve az embercsempészek felkutatását és leleplezését.
A honvédség szintén rendőrségi jogosítványt átvéve a válsághelyzetben lezárhat egy területet, majd megakadályozhatja, hogy oda bárki belépjen vagy onnan távozzon, illetve az ott tartózkodókat távozásra kötelezheti. A katonák a rendőrségre vonatkozó szabályoknak megfelelően készíthetnek kép- és hangfelvételeket.
A határra vezényelt katonák bárkivel szemben testi sérülés okozására alkalmas kényszerítő eszközt is használhatnak, azonban azok nem irányulhatnak az emberi élet kioltására, a másképpen el nem hárítható támadások kivételével. A rendőrséghez hasonlóan a honvédek esetében sem jelent majd lőfegyverhasználatot a gumilövedék, a pirotechnikai eszköz, a könnygázgránát, valamint az elfogó háló alkalmazása.
A fentieken túl a honvédség a közúti forgalmat is irányíthatja, korlátozhatja vagy szüneteltetheti.
Az előterjesztők a módosításokat azzal indokolták, hogy a migrációs krízis szükségessé teszi az államhatár védelmében érintett szervek szorosabb együttműködését, továbbá a honvédség bevonását is egyes védelmi feladatokba a válsághelyzet idején. Kiemelték, a honvédség új, ideiglenes feladatai összefüggnek az alaptörvényben meghatározott határvédelmi feladataival.