A 13-ai Nemzetközi Félmaraton futóversenyre való tekintettel nem az Olof Palme sétányon, hanem a Felvonulási tér Hősök tere felé eső végén, közvetlenül az ARC plakátkiállítás mellett rendezik meg a fesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t. Az elmúlt években több magyar kolostor és egyház fogott sörkészítésbe, így idén három új, „vallásos lelkületű” sörbrandet mutat be a fesztivál. A Zirci Ciszterci Apátságban, a kolostor pincéjében épült fel Magyarország első valódi apátsági sörfőzdéje a 18. századi zirci főzde szellemi örököseként. A történelmi környezetbe helyezett modern főzde mai felfogásban főzött sörszortimenttel mutatkozik be a Főzdefeszten. A Bakonybéli Szent Mauriciusz kolostor három fajta sört főzet a Bors Serfőzdével, a Székesfehérvári Püspökség pedig újrateremtette a legendás Szent István Portert, amelyet ismét Kőbányán, a Monyó Sörfőzdében készítenek.Természetesen a korábbi évek hagyományainak megfelelően a már megszokott klasszikus felhozatal, valamint számos premier és újdonság is várható a fesztiválon, ráadásul a 10. Főzdefeszten először külföldi kézműves sörfőzőket is bemutatnak, ugyanis Európa-szerte egyre nagyobb az érdeklődés a budapesti fesztivál iránt. Nemcsak a sörök, hanem az ételek kínálata is frissül, a bevált slágerek – mint Befaló Bill, Zing Burger, Vörös Homár – mellett új street-food standokat is felállítanak a Street Food Marketen. Az Olof Palme sétány nagy terei és a főutak mellett kisebb, „intim” sörkerteket is kialakítanak a szervezők. A háromnapos fesztiválon díjakat is átadnak: kiosztják az Év kedvenc söre, az Év sörfőzdéje és az Év legjobb sörcímkéje díjat. A fesztiválról további információk az alábbi oldalon találhatók.
Egy héttel csúszik az idei Főzdefeszt
A rendezvényt szeptember 11. és 13. között, új helyszínen a fővárosi Felvonulási téren tartják.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!