Palkovics László elmondta, hogy a felsőoktatási bérek rendezésének első fázisaként jelentősen nőnének az adjunktusi és a tanársegédi bérek, ezek ugyanis most nem versenyképesek. Megjegyezte: jelenleg ugyanannyi egyetemi tanár van, mint adjunktus, ami nem helyes arány, ezen változtatni kell. Ha a kormány elfogadja javaslataikat, akkor a bérek már januártól emelkedhetnek – tette hozzá.
Az oktatók-kutatók mellett a kisegítő dolgozók bére is emelkedne a tervek szerint. A növelés mértékéről a kormány döntéséig nem árul el részleteket az államtitkár, csak annyit jelzett, hogy rendelkezésre áll a szükséges forrás.
A törvénymódosítás része lesz az intézmények vállalkozási szabadságának növelése is. Ennek értelmében átalakítanák a hatályos jogszabályokat úgy, hogy ha a felsőoktatási intézményeknek harmadik féltől – nem közösségi forrásból – származik a bevétele, akkor a „valósághoz közeli módon” vállalkozhassanak.
Palkovics László kifejtette: ezeket a tevékenységeket mentesítik a központi közbeszerzés alól, nem vonatkoznak majd rájuk az úgynevezett befektetési listák és a Miniszterelnökség engedélyeztetési folyamata sem. Ezentúl a piaci bevételek felhasználására, az azokkal való gazdálkodásra is egy jóval rugalmasabb, a gazdasági környezethez illeszkedő pénzügyi szabályozást kell kialakítani.
Azt szeretnék elérni – folytatta az államtitkár –, hogy az egyetemek a saját jogon szerzett úgynevezett K+F+I (kutatás, fejlesztés, innováció) bevételeiket növeljék. Ennek aránya most másfél százalék, ezt szeretnék legalább tízszázalékosra bővíteni 2020-ra – mondta, hozzátéve, hogy a felsőoktatás teljes költségvetése mintegy 500 milliárd forint, és ebből 10 milliárdot kapnak ilyen címen az intézmények.
Palkovics László jelezte: a törvénymódosítás szerint a doktori képzés a jelenlegi három helyett négy évig tartana. A második év után lenne egy mérési pont, egyfajta vizsga, ahol a doktori iskola megnézné, mit teljesített az adott tantárgyakból a doktorandusz, és az adott környezetben azzal a kutatási témával valóban van-e esélye a doktori fokozat megszerzésére. Megjegyezte: ennek a fokozatszerzésnek az aránya ma meglehetősen alacsony, 23-24 százalékos. A javaslatokat a Doktoranduszok Országos Szövetségével, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával és a Magyar Tudományos Akadémiával együtt dolgozták ki.