Értékes ereklyét kapott a budapesti lengyel plébánia

Erdő Péter bíboros helyezte el vasárnap szentmise keretében.

MTI
2015. 09. 20. 14:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szent II. János Pál pápa egyetemes pásztor tudott lenni a globális közlekedés és a modern kommunikáció világában. Szava eljutott az egész emberiséghez, életének utolsó napjai és a világ színe előtt vállalt agóniája pedig emberek milliárdjainak lelkét rázta meg – emelte ki homíliájában Erdő Péter.

A bíboros úgy fogalmazott: II. János Pál pápának rendkívül erős kisugárzása volt. Még akkor is vigasztalást jelentett, örömöt és erőt adott a találkozás vele, amikor a betegség már láthatóan elhatalmasodott rajta. A bíboros reményét fejezte ki, hogy II. János Pál ereklyéje és közbenjárása erősíteni fogja a magyarországi lengyel közösség életét, és erőforrása lesz a budapesti katolikus közösség elevenségének és missziós munkájának is.

A lengyel–magyar történelmi barátság olyan jó alap, amelyre a lelki élet, a hitben és a szeretetben való közösség is épülni tud, mondta Erdő Péter a szentmise végén. „Adja Isten, hogy ez a barátság tovább erősödjön, és a különböző történelmi helyzetekben újra és újra bizonyságot tudjunk tenni arról, hogy tudunk együtt gondolkodni, együtt imádkozni és cselekedni Isten akarata szerint” – tette hozzá.

A szertartáson mások mellett rész vett Roman Kowalski, Lengyelország budapesti nagykövete és Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere (Fidesz–KDNP).

A Budapesten letelepedett és főképpen a kőbányai gyárakban dolgozó lengyel katolikusok 1907-ben kérték, hogy az óhegyi fogadalmi kápolnát használatba vehessék. A jelenlegi templom 1930-ban épült Árkay Aladár tervei alapján.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.