Kedden a Szegedi Járásbíróság letartóztatta Ahmed H. 39 éves szír állampolgárt, akit szombaton fogtak el a terrorelhárítás kommandósai a győri vasútállomáson – írja szerdai cikkében a Népszabadság. Azzal gyanúsítják, hogy ő volt az egyik szervezője és irányítója annak az agresszív bevándorlócsoportnak, amely szeptember 16-án kövekkel, botokkal felfegyverkezve megtámadta a Röszke 2. határátkelőt védő rendőri egységeket.A lap szerint hivatalosan Ahmed H.-ról csak annyi tudható, hogy ciprusi, ott munkavállalási engedéllyel is rendelkezik. Továbbá, hogy tagja a Tablighi Jamaat (Szövetség a hit terjesztésére) elnevezésű iszlám fundamentalista mozgalomnak, amelyet a terrorszervezetek fedőszervként arra használnak, hogy radikális személyeket juttassanak be egyes célországokba.A Népszabadság rendészeti forrásokból úgy tudja, a férfinál elfogásakor hét különböző útlevelet találtak, melyek mindegyikében volt érvényes schengeni vízum. Hogy honnan szerezhette, azt egyelőre vizsgálják a hatóságok. A meglévő vízum ellenére illegálisan lépett Magyarország területére, ami nehezen magyarázható.Az ORFK később az MTI megkeresésére tudatta: az előzetes letartóztatásban lévő szír állampolgárnál a nyomozók a saját útlevelén kívül még nyolc, más nevére kiállított, az előzetes szakértői vélemények szerint nem hamis útlevelet találtak.A Blikk arról ír, hogy a László Petra operatőr által elgáncsolt szír Oszama al Abd al Mohszen a szíriai kurd Demokrata Unió Párt szerint a Nuszra Front terrorszervezet tagja volt, sőt harcolt is korábban az Aszad-kormány ellen. A férfi egyébként már Spanyolországban van, a spanyol labdarúgó- és teremlabdarúgó-edzők iskolája, a Cenafe ajánlott neki munkát, mivel korábban a szíriai első osztályban volt tréner.A lap úgy tudja, a nős Ahmed H. nem szegény ember. Vállalkozása és halászhajója van Cipruson, öt autója, és épp most készült egy 90 ezer eurós házat építeni. Állampolgársági kérelmét azonban elutasították a ciprusi hatóságok.Még nem lehet tudni, hogy volt-e kapcsolat Ahmed H. és a korábban szintén terroristának kikiáltott másik szír állampolgárságú férfi között, aki a szegedi fogdában Jaszír néven mutatkozott be Tímea Beck szlovák újságírónőnek. Jaszír lehetett az a piros hátizsákos fiatalember, aki több rendőrségi felvételen látható, amint hangosbeszélőn hergeli (Tímea Beck írása szerint viszont csitította) a röszkei határállomást támadó radikális csoportot. És akiről már közvetlenül az elfogása után azt állította a közmédia, hogy azonosított terrorista.Ezt az információt röviddel később megerősítette Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, majd később maga Orbán Viktor is. Egyelőre csak annyi tűnik biztosnak, hogy a Jaszírként említett férfi szimpatizált bizonyos radikális iszlám csoportokkal.A terrorelhárítás, a rendőrség és a titkosszolgálatok vizsgálják Ahmed H. és Jaszír kapcsolatrendszerét, telefonjaik híváslistái alapján megpróbálják azonosítani magyarországi és európai kapcsolataikat. És persze azt is, hogy megbízói akaratából vett részt Ahmed H. a röszkei támadás szervezésében, vagy más volt a feladta.Visszamenőlegesen ellenőrzik a titkosszolgálatok, a rendőrség és a terrorelhárítás az elmúlt hetekben Magyarországon lezajlott migránsok szervezte demonstrációk szószólóinak a hátterét és kapcsolatrendszerét is. Olyan információk birtokába jutottak ugyanis a szolgálatok az elmúlt napokban, miszerint a demonstrációk szervezőinek és hangadóinak a többsége nem a menekültekkel jött például a Keleti pályaudvarhoz vagy a röszkei határátkelőhöz. Némelyekről a Népszabadság értesülései szerint állítólag már kiderítették, hogy repülővel érkeztek Európába, s csak itt csatlakoztak a bevándorlókhoz. Ezért kezdték el ellenőrizni azokat, akik a rendőrségi videofelvételek szerint például a Keletinél és Röszkén megafonnal irányították a menekültek megmozdulásait.A „nem közülük való”, majd hirtelen „eltűnt” aktivistákról beszéltek a Népszabadság munkatársaiknak azok a migránsok is, akik korábban a Keletinél táboroztak. Ám ezek a férfiak olykor egyszerűen felszívódtak. Eleinte a menekültek azt feltételezték, hogy embercsempészekkel továbbutaztak. De miután gyors egymásutánban többüknek is „nyoma veszett”, egyre inkább a rendőrségre kezdtek gyanakodni. Hivatalosan sem a rendőrség, sem a terrorelhárítás vagy a titkosszolgálat nem ismerte el eddig, hogy a korábbi tüntetések hangadóit kiemelték volna a tömegből, bár a rendőrség ez irányú gyakorlatát ismerők szerint az logikus intézkedés lett volna a rend fenntartása érdekében.Korábban mi is írtunk arról, hogy segélyszervezetek álcája alatt akár terrorszervezetek is a migránsok közelébe kerülhetnek, Nyugat-Európában több esetet is vizsgálnak a hatóságok.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.