A várhatóan egész napos vádbeszéd után szeptember-októberben kerülhetnek sorra a sértetti képviselők felszólalásai, a védőbeszédek és a vádlottak utolsó szó jogán előadott nyilatkozatai.Az elsőfokú ítéletet feltehetően még az ősz folyamán kihirdeti a Fővárosi Törvényszék.A csütörtöki tárgyalás elején a bíróság engedélyezte Rejtő E. Tibor vádlottnak, a K&H Bank korábbi elnök-vezérigazgatójának, hogy távollétében folyjék tovább az eljárás. Rejtő E. Tibor a tárgyaláson elmondta, hogy több súlyos orvosi beavatkozáson esett át, majd a bíróság engedélyével távozott.A per elhúzódó jellegét érzékelteti az is, hogy a vádlottak adatainak egyeztetése során kiderült: időközben többen elváltak, megnősültek, nyugdíjba mentek, vannak, akik megromlott egészségi állapotuk miatt nem tudnak részt venni a tárgyaláson, és olyan is, aki elhunyt, egyes vádlottak eltartásra szoruló kiskorú gyermekei pedig már felnőttek.
Kulcsár-ügy: megkezdődött a vádbeszéd
Sokmilliárdos sikkasztás vádjával több mint egy évtizede indult meg az eljárás.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!